Hirdetés

Költséges lesz Vásárhely csatlakozása a sztrádához

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Uniós pénzek lehívásával építi meg a marosvásárhelyi önkormányzat azt az útszakaszt, amely összeköti a megyeszékhelyet az épülő autósztráda egyik szakaszával. Erről a helyi tanács már az augusztusi tanácsülésen döntést hozhat.

Simon Virág

2016. augusztus 10., 13:592016. augusztus 10., 13:59

Területek kisajátításával és uniós pénzalapok bevonásával tudja megvalósítani a marosvásárhelyi városháza azt a nagylélegzetű tervét, amely révén összekötnék a Bodoni utcát a leendő autópályával. Az új terv, amelynek összértéke 21,5 millió euró, napirenden lesz az augusztusi tanácsülésen is.

Rácz Lucian, a városháza honlapján is megtalálható határozattervezet előkészítője érdeklődésünkre elmondta, eredetileg a marosvásárhelyi városháza két szakasz építését tervezte. Kétfelől akarta meghosszabbítani a Segesvári utat, részben a 13-as, Segesvár fele vezető országúthoz akarta csatolni az egykori gyümölcsösön keresztül, részben egy másik szakaszt akart kiépíteni, ami összeköti a 15-ös számú országúttal, amely Ludas és Torda felé halad. A tervek megváltoztatására azért volt szükség, mert figyelembe kellett venni, hogy a megyei tanács a Jedd és Nagyernye közti útvonalon terelőutat épít, valamint azt is, hogy az országos útügyi hatóság átvett egy szakaszt a 15-ös országút fele vezető útból, hogy azt belefoglalhassa az Aranyosgyéres–Marosvásárhely közötti autópálya-projektbe.

A városháza szakigazgatósága és főépítésze emiatt átterveztette az eredeti elképzelést: megmaradt a Segesvári út és a 13-as számú országút összekötésére vonatkozó terv, de megváltoztatták a Torda fele vezető 15-ös országút és a Segesvári út összekapcsolását. Az új tervek szerint a nagyállomás közelében lévő körforgalomnál kezdődő Bodoni utcát köti majd össze az autópálya kihajtósávjaival. Négysávos, 2,5 kilométeres utcát terveznek kiépíteni kerékpárúttal és gyalogosok számára fenntartott járdával.

A munkálat összértéke 21 493 805 euró, és tartalmazza a területek kisajátításához szükséges 3 278 112 eurót, valamint a tervezési és kivitelezési költségeket. Tervek szerint a beruházást uniós pénzalapok lehívásával és helyi költségvetésből fedeznék, a kivitelezés időtartama 36 hónap. A tanácsosok nemcsak a megvalósíthatósági tanulmányt kell véleményezzék és megszavazzák, hanem dönteniük kell arról is, hogy közhasznú beruházássá nyilvánítják-e az útépítési tervet, megkönnyítve ezáltal a kisajátításokat. A napirendre kerülő határozattervezet így részben a megvalósíthatósági tanulmány elfogadásáról, részben a projekt közhasznúvá nyilvánításáról szól majd.

A marosvásárhelyi városháza terve egyre időszerűbb, hiszen az észak-erdélyi A3-as autópálya Aranyosgyéres és Marosvásárhely közötti szakaszán több helyen munkagépek sorakoznak már. A Marosugra és Radnót közötti szakasz kivitelezését elnyerő Geiger cég képviselője korábban azt nyilatkozta, a májusban megkötött szerződés értelmében a tervezési idő négy hónap, s várhatóan szeptemberben, legkésőbb októberben elkezdik a munkálatokat, amelyek a szerződés értelmében 12 hónapot tarthatnak. Jelenleg Marosugra közelében a műszaki utat építik ki, amelyen a munkagépek megközelítik az építőtelepet.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 26., péntek

Az angyalok dicsérete – Bogdán Szabolcs János református püspök karácsonyi pásztorlevele

Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökének karácsonyi pásztorlevele.

Az angyalok dicsérete – Bogdán Szabolcs János református püspök karácsonyi pásztorlevele
Hirdetés
2025. december 26., péntek

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt
2025. december 25., csütörtök

Halálra vertek egy 36 éves férfit Szeben megyében

Meghalt egy 36 éves férfi egy verekedésben csütörtökre virradóra Szeben megyében.

Halálra vertek egy 36 éves férfit Szeben megyében
2025. december 25., csütörtök

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon

Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon
Hirdetés
2025. december 25., csütörtök

„A világ ma is Isten látogatásának helye” – A Gyulafehérvári Főegyházmegye karácsonyi pásztorlevele

Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek és Kerekes László segédpüspök karácsonyi pásztorlevele

„A világ ma is Isten látogatásának helye” – A Gyulafehérvári Főegyházmegye karácsonyi pásztorlevele
2025. december 25., csütörtök

Hóviharokat okoz az erős szél: erdélyi és bánsági megyére adtak ki riasztást

Az erős szél miatt narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adott ki Hunyad és Krassó-Szörény megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Hóviharokat okoz az erős szél: erdélyi és bánsági megyére adtak ki riasztást
2025. december 24., szerda

Az adóhivatal végrehajtási eljárást kezdeményezett a verespataki aranybányaprojekt kapcsán

Az Országos Adóhatóság (ANAF) végrehajtási eljárást kezdeményezett a kanadai Gabriel Resources Limited társaság által az SC Roșia Montană Gold Corporation SA-ban birtokolt részvények kapcsán, hogy behajtsa a közel 47 millió lejes követelést.

Az adóhivatal végrehajtási eljárást kezdeményezett a verespataki aranybányaprojekt kapcsán
Hirdetés
2025. december 24., szerda

Ünnepek biztonságban: rendőrségi ajánlások karácsonyra

A téli ünnepek idején a hatóságok célja, hogy az állampolgárok nyugodt és biztonságos körülmények között ünnepelhessék a karácsonyt.

Ünnepek biztonságban: rendőrségi ajánlások karácsonyra
2025. december 24., szerda

Spontán konfliktus nyomán felgyújtotta a házat egy férfi Szatmár megyében

Testfelületének 50 százalékán szenvedett égési sérüléseket egy nő a keddről szerdára virradó éjszaka a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.

Spontán konfliktus nyomán felgyújtotta a házat egy férfi Szatmár megyében
2025. december 24., szerda

Szebeni szállodai baleset: kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet

Kedd este kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet az ötcsillagos nagyszebeni szálloda úszómedencéjében, egyikük esetében sem volt szükség beutalásra.

Szebeni szállodai baleset: kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet
Hirdetés
Hirdetés