
Fotó: Boda L. Gergely
A tantárgyversenyekkel kapcsolatos teendők decentralizálása miatt panaszkodott keddi sajtótájékoztatóján Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő, aki rámutatott: az oktatási minisztérium ugyan átruházta a feladatokat a helyi önkormányzatokra, de a hatáskörök mellé nem rendelt anyagi forrásokat, sőt a szervezést is megnehezítette.
2017. május 10., 10:012017. május 10., 10:01
Kiss Imre kifejtette: a tavaly kiadott miniszteri rendelet értelmében ettől az évtől a helyi önkormányzatoknak kell fizetniük a megyei tantárgyversenyeken díjazott diákok pénzjutalmát, valamint az országos versenyre való kiutazás költségét. „Ez nemcsak plusz anyagi terhet ró az önkormányzatokra, hanem feleslegesen bonyolította a szervezést” – vélekedett a háromszéki főtanfelügyelő.
Kovászna megyéből az országos tantárgyversenyekre 189 diák jutott tovább, a legtöbben, több mint százan Sepsiszentgyörgyről, de tizenegy másik háromszéki településről is voltak döntősök. Az országos versenyeket huszonnyolc különböző városban szervezték, és mindegyik helyszínre utaztak háromszéki diákok.
Eddig az volt a gyakorlat, hogy az oktatási minisztérium utalta ki a szükséges pénzt a megyei tanfelügyelőségnek, majd a szaktanfelügyelő megvásárolta a vonatjegyeket vagy megrendelte a kisbuszt.
A díjazás pedig késik, hiszen a megyei és regionális versenyek egy része még nem zárult le, nem tudtak összesíteni, ezért a győztesek legkorábban június végén kapják meg a pénzjutalmat, nem rögtön a verseny után, mint eddig – részletezte Kiss Imre. Hozzátette: ezeket a költségeket nem lehet előre kiszámolni, és előfordulhat, hogy egy-egy kisebb önkormányzatnak nem lesz elég pénze, ennek pedig a gyerekek látják kárát.
Halász Judit koncertjével kezdődött csütörtök este a XI. Temesvári Magyar Napok, amely vasárnapig mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket.
Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.
Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
szóljon hozzá!