Már a következő tanévtől a székelyudvarhelyi Spiru Haret Iskolaközpont – az egykori UCECOM – Budvár utcai épületébe költözne az Iskolás Sportklub (ISK), valamint a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) kihelyezett kara, ehhez azonban valamennyire fel kell újítani az ingatlant.
2015. július 08., 19:352015. július 08., 19:35
Az ISK-nak azért kell költöznie, mert a jelenleg székhelyéül szolgáló épületet visszaigényelte a tulajdonos, amelynek bért kellene fizetni. A BBTE tevékenységét ugyanakkor azért kell áthelyezni a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumból, mert a tanintézetnek ősztől mindegyik tanteremre szüksége lesz.
Dósa Zoltán, a BBTE oktatója elmondta: a Budvár utcai ingatlant az egyetem rektori hivatalának képviselői és tervezője is megtekintette. Mint kiderült: nagyjából minden rendben van, csak kisebb átalakításokra, javításokra van szükség, például ki kell cserélni a nyílászárókat, az erre vonatkozó kérést már benyújtották a polgármesteri hivatalhoz.
Bakó Lajos, az Iskolás Sportklub igazgatója arról számolt be, hogy 2500 lejes bérleti díj kifizetésének terhétől szabadulnának meg, amennyiben őszig sikerülne átköltözni a Budvár utcába. Bakó hozzátette: nagy előnyt jelent, hogy az iskolaközpontban sportterem is van, ezt télen is használhatnák a sportklub diákcsapatai.
A székelyudvarhelyi önkormányzat tavaly felhívást tett közzé, miszerint a volt UCECOM épületében egyetemi campust alakítanának ki, ennek érdekében felkérték az állami finanszírozású, nappali tagozatos, magyar nyelvű felsőoktatási intézmények vezetőségeit, hogy 2014 augusztusáig jelentkezzenek, ha szeretnék igénybe venni a több mint kétezer négyzetméteres ingatlant, valamint a hozzá tartozó, közel kilencezer négyzetméteres területet.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!