Hirdetés

Kolozsvári hulladékügy: csak terv a megoldás

•  Fotó: Kolozsvári Rádió

Fotó: Kolozsvári Rádió

Egyelőre két ideiglenes szeméttározó helyszínt szemelt ki a Kolozs megyei önkormányzat a kolozsvári hulladék számára, ezek jóváhagyásra várnak – közölte Vákár István alelnök a hétfői tanácsülést követően.

Kiss Előd-Gergely

2015. augusztus 31., 23:352015. augusztus 31., 23:35

Mint mondta, az egyik a Salprest vállat 4000 négyzetméteres területe, a másik a polgármesteri hivatalé. Az alelnök szerint megkértek valamennyi Kolozs megyei polgármesteri hivatalt, hogy ajánljanak fel területet szeméttárolás céljára, azonban eddig csupán Kolozsvártól távol találtak egy lehetséges tároló helyet, melyet engedélyeztetni kellene.

A kolozsvári háztartási hulladékot ideiglenesen Nagyváradra szállítják, ám a partiumi város csupán októberig fogadja. A Kolozsvárral szomszédos Erdőfelek község területén 2014 októberéig kellett volna megépülnie annak az integrált hulladékfeldolgozónak, amelynek feladata a megye egész területéről hasznosítani, illetve környezetkímélő módon tárolni a hulladékot. A munkálatokkal 2012-ben megbízott konzorcium vezető cége csődbe ment, így a megyei önkormányzat 2014 végén felbontotta a szerződést a kivitelezővel.

Több megyei utat újítanak fel

A Kolozs megyei önkormányzat hétfői ülésén arról is döntöttek, hogyan használják fel azt 7,2 millió lejt, melyet a megyei utak felújítására kapott a tanács a kormánytól költségvetés-kiegészítés gyanánt. Vákár István szerint nagyon sok pénzre lenne még szükség, a most kapott összeg nagy részét a Gyeke és Cege közötti út felújítására költik.

A magyar közösség is érdekelt néhány út felújításában, a vajdakamarásira szintén került most pénz, és a szásznyíresi utat is felújítják. A búzai út korszerűsítésére jóváhagyott öszszeg azonban valószínűleg nem lesz elég a munkálatok befejezéséhez, tette hozzá.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
Hirdetés