
Fotó: Szántai János/Főtér.ro
Két hét múlva hirdet ítéletet a Kolozs megyei törvényszék a Minority Rights Egyesület többnyelvű kolozsvári helységnévtáblák kihelyezéséért indított perében.
2015. október 26., 16:362015. október 26., 16:36
2015. október 26., 20:252015. október 26., 20:25
Szőcs Sándor ügyvéd, a felperes egyesület elnöke a Krónikának elmondta, pozitív fejleményként értékelhető, hogy a törvényszék elnapolta a döntést, ez szerinte azt jelenti, hogy „a bíró komolyan veszi a dolgát”.
Hozzátette, az egyesületen kívül mintegy 2500 kolozsvári polgár kérvényezte a polgármesteri hivatalban a többnyelvű helységnévtábla kihelyezését, és miután elutasító választ kaptak, közülük 403-an nyújtottak be a felperes egyesület melletti támogatói keresetet a törvényszéken.
Szőcs rámutatott: a kolozsvári polgármesteri hivatal nem változtatott a taktikáján, ezúttal is arra hivatkozott beadványában, hogy a Kolozsváron bejegyzett Minority Rights Egyesület nem jogosult a magyarok nevében pereskedni. Ezért szerinte jól fogott, hogy a kolozsvári magyarok közül sokan személyesen is beléptek a perbe.
„Ezen kívül ismét azzal érveltek, hogy a jogszabály nem kötelezi az önkormányzatot arra, hogy többnyelvű táblákat helyezzen ki, hiszen a román közigazgatási törvény azokon a településeken írja elő a kétnyelvű feliratozást, ahol valamely kisebbség a lakosság legalább 20 százalékát teszi ki” – tette hozzá. Az ügyvéd emlékeztetett, a Románia által ratifikált Kisebbségi Keretegyezményben rögzített elvek alapján ez a jog ott sem tagadható meg, ahol olyan jelentős lélekszámú őshonos közösség kéri, amelynek kulturális értékei nyomot hagytak a település arculatán.
Optimistán nyilatkozott a halasztás kapcsán a felperes egyesület céljait támogató Musai–Muszáj akciócsoportot képviselő Bethlendi András is. „Meggyőződésem, hogy azért kért időt a bírónő a döntés meghozatalára, mert alaposan meg akarja indokolni azt” – mondta.
Amint arról korábban beszámoltunk, a Hollandiában bejegyzett Európai Magyar Emberjogi Alapítvány perelte be a kolozsvári polgármesteri hivatalt, hogy helyezze ki a többnyelvű helységnévtáblákat. Ráadásul sikerrel: első fokon a bíróság helyt adott a keresetnek, arra kötelezve a kolozsvári polgármesteri hivatalt, hogy a megyeszékhely öt főbejáratánál levő helységnévtáblákon magyar nyelven is tüntesse fel a város nevét.
Monica Trofin bírónő hivatalos indoklásában rámutatott: a közigazgatási törvény kötelezővé teszi az anyanyelvű helységnévtábla-feliratozást abban az esetben, ha az illető településen a kisebbség számaránya eléri a 20 százalékot, ez a cikkely azonban nem egyenértékű azzal a kijelentéssel, hogy ahol a kisebbség számaránya nem éri el ezt az arányt, ott az anyanyelvű feliratozás tilos.
A városvezetés fellebbezett a döntés ellen, azzal érvelve, hogy a hollandiai civil szervezetnek nincs perbeli minősége, külföldi szervezetként nem képviselheti a kolozsvári magyarok érdekét. A kolozsvári táblabíróság pedig elfogadta azt, így a kereset tartalmi részének figyelmen kívül hagyásával utasította el másodfokon az alapítvány keresetét.
Válaszul – idén februárban – a Kolozsváron bejegyzett Minority Rights jogvédő egyesület bejelentette, új pert indít a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezéséért. Ekkor jött létre a Musai–Muszáj civil kezdeményező csoport is, amely azt tűzte ki célul, hogy szembesíti a közvéleményt a Kolozsvár önkormányzata által vállalt multikulturalitás és az ezzel kapcsolatos gyakorlat ellentmondásaival.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!