
Az államiból a kolozsvári önkormányzat tulajdonába kerül vissza a kincses városi Vasutaspark, az erre vonatkozó határozatot egyhangúlag fogadta el a képviselőtestület.
2015. november 05., 19:522015. november 05., 19:52
Horváth Anna alpolgármester Facebook-oldalán közölte, hogy az intézkedés „többrendbeli egyeztetés és kérés nyomán” valósult meg, hamarosan pedig elkezdődhet a park felújítása, amely ezentúl eredeti rendeltetése szerint használható.
Kolozsvár második legnagyobb, több mint 53 ezer négyzetméteres parkja eddig a Román Vasúttársaság (CFR) gondozásában volt. A határozattervezet szerint a város azért kérte a vasúttársaságot, hogy engedje át az önkormányzatnak a park tulajdonjogát, hogy azt ismét megnyithassák a nagyközönség számára. Az indoklás szerint meglehetősen kevés a város által használt zöld terület, ennek bővítésére vonatkozóan pedig a kolozsváriaktól is számos kérés érkezett.
Néhány évvel ezelőtt civil szervezetek tüntetést is szerveztek azért, hogy a Vasutaspark kerüljön ismét önkormányzati tulajdonba: a 2011-ben, valamint 2012 tavaszán szervezett megmozdulásokon azt követelték, hogy a Kolozsvári CFR labdarúgóklubnak haszonbérbe adott Vasutasok parkját nyilvánítsák újra közparkká. A tiltakozó akciók sora 2011-ben akkor kezdődött el, amikor a tervezett felújítások miatt bezárták a Vasutasparkot.
Akkor a klub vezetése még úgy nyilatkozott: kétmillió eurót szánnak az elhanyagolt állapotban lévő park felújítására, emellett arra is ígéretet tettek, hogy a köztér nem veszíti el addigi rendeltetését, vagyis foci- és teniszpályákat, szökőkutakat és játszótereket alakítanak ki, fákat ültetnek, kivilágítják a parkot, és a Szamos-parti gátat is felújítják.
Időközben azonban a labdarúgóklub ellen anyagi nehézségei miatt csődeljárás indult, így 2014 novemberében felbontották a 25 évre szóló haszonbérleti szerződést. Ennek nyomán került vissza előbb a vasúttársaság, most pedig az önkormányzat tulajdonába a park.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!