Hirdetés

Kolozsvár: római és középkori tárgyak a Kétágú templom közelében

Kolozsvár magyar épített örökségének fokozott védelmére és az e téren tapasztalt rendellenességek kiküszöbölésére szólítja fel az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) vezetősége Kelemen Hunor kulturális minisztert és az RMDSZ-t a Kétágú templom melletti építkezés kapcsán.

Krónika

2011. július 28., 07:542011. július 28., 07:54

„Határozottan felszólítjuk Kelemen Hunor szakminisztert, valamint az általa vezetett RMDSZ-t, hogy vegyék elejét magyar épített örökségünk, valamint Kolozsvár természeti öröksége további károsításának, és hatékonyan járuljanak hozzá az e téren kívánatos törvényes rend helyreállításához” – olvasható a szervezet vezetőségének szerkesztőségünkbe eljuttatott nyilatkoztában. Ennek írói szerint „balkáninak nevezhető” az az attitűd, melynek jegyében a megyei illetékes hatóság elutasító határozatát felülbírálva, az Országos Műemlékvédelmi Bizottság zöldutat adott a Kétágú templom mögötti terület törvénybe ütköző beépítésének.

„Ennél is sajnálatosabb, hogy az országos műemlékvédelmi törvényeket, valamint a város zöldövezeteire vonatkozó előírásokat sértő engedélyt – valószínűleg politikai nyomásnak engedve – a kulturális tárca magyar vezetője, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök írta alá, utóbb maga is beismervén, hogy súlyos hibát követett el ezáltal” – áll továbbá a nyilatkozatban. Ennek írói emlékeztetnek, hogy az Alsóvári Református Egyházközségtől a kommunista diktatúra idején elkobzott terület ügye a strasbourgi bíróság asztalán van, és hogy a Kétágú templom a Hóstát népének ősi temploma. „Megengedhetetlen, hogy a Hóstátnak a Ceauşescu-féle falurombolás tervébe beillő totális lepusztítása nyomán neoklasszicista stílusban épült reprezentatív templomuk is ugyanennek a balkáni rombolásnak essen áldozatul” – hangsúlyozzák az EMNT vezetői.

A területen, melyre többek között a Kolozs megyei tanfelügyelőség új székhelyét tervezik, római kori falmaradványokat és kerámiatöredékeket, valamint középkori tárgyakat találtak. Horvath Leonard, a megyei kulturális és műemlékvédelmi igazgatóság vezetője szerint most a régészek veszik át a terepet. Mint arról beszámoltunk, az igazgatóság kedden leállította az építkezést a műemlékvédelmi övezetnek számító telken, mivel a területen nem végezték el az előírt régészeti feltárásokat. A régészeti lelőhelyekről Gergely Balázs, az EMNT közép-erdélyi regionális elnöke értesítette a hatóságokat, aki továbbá bejelentette, a szervezet bírósági eljárást indít a kolozsvári önkormányzat ellen az építkezési engedély kibocsátása miatt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
Hirdetés