
Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete hétfőn bejelentette, a választmány által megszabott határidőig, hétfőn 16 óráig Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere egyedüli jelentkezőként pályázta meg a polgármester-jelölti státust a kincses városban, így a testületnek nem lesz miről szavaznia a január 29-ei jelöltállító ülésen.
2016. január 18., 19:262016. január 18., 19:26
2016. január 18., 19:312016. január 18., 19:31
Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke korábban azt mondta, a tanácsosi listát március–áprilisban véglegesítik, és felkérték az erdélyi történelmi magyar egyházak vezetőit, hogy tegyenek javaslatot a listavezető személyére.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) egyébként hétfői nyílt levelében ismét helyi és megyei szintű összefogásra szólította fel a politikai alakulatokat. A Soós Sándor Kolozs megyei, és Fancsali Ernő városi elnök által aláírt közlemény szerint a helyi magyar közösség érdekeit leginkább egy olyan közös polgármesterjelölt és közös tanácsosi lista szolgálná – városi és megyei szinten egyaránt –, mely mögött széles körű támogatottság áll.
„Ennek egyik előfeltétele a magyar pártok összefogása és konzultációja, melyet az elmúlt időszakban többször is szorgalmaztunk – mindeddig eredménytelenül. A magyar szavazatok maximalizálásának, s ezáltal egy erősebb magyar képviseletnek előfeltétele kell hogy legyen a kolozsvári magyar összefogás. Jogos elvárásunk, hogy az RMDSZ saját pártérdekeit ne helyezze közösségünk érdekei elé, s fogadják el felkérésünket a választásokat megelőző tárgyalások megkezdésére\" – olvasható a közleményben. Leszögezik: amennyiben az RMDSZ helyi vezetői január 29-éig sem mutatnak hajlandóságot a tárgyalásokra, az EMNP önálló listát és polgármesterjelöltet indít a kincses városban.
Amint arról korábban beszámoltunk, a Magyar Polgári Párt (MPP) Kolozs megyei szervezetének elnöke, Keizer Róbert a múlt héten lapunknak azt mondta, tárgyaltak az RMDSZ-szel a 2016-os választási együttműködésről, ám végső döntés még nem született.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!