2011. augusztus 26., 06:392011. augusztus 26., 06:39
Kelemen Hunor szerda este Széken úgy nyilatkozott: nem zárja ki, hogy a két szervezet képviselői Kolozs megyében közös listán induljanak. A szövetség elnöke szerint a közös lista az RMDSZ listája lenne. „Örülök, hogy Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke is arra következtetésre jutott, hogy vannak pillanatok, amikor közös listán kell indulnunk, mi régóta ezt az álláspontot képviseljük. Az RMDSZ listái nyitottak, mint ahogy nyitottak voltak 2009-ben is, amikor Tőkés László a szövetség színeiben lett EP-képviselő” – nyilatkozta Kelemen Hunor.
Gergely Balázs ugyanakkor a Krónikának úgy nyilatkozott: valószínűleg leülnek tárgyalni a Kolozs megyei RMDSZ-szel, azonban ha bejegyzik az Erdélyi Magyar Néppártot, akkor az új párt tagjai semmilyen más párt listáján nem indulnak el. „Teljesen lehetetlennek tartom, hogy az RMDSZ listáján induljunk, ez ellentmond a politikai logikának, ezt Kelemen Hunor is tudja. Ettől függetlenül leülünk tárgyalni. Nem zárjuk ki a pártszövetség lehetőségét sem, hiszen a 8 százalékos küszöb, amelyet egy pártszövetségnek teljesítenie kell Kolozsváron és Kolozs megyében – a magyarság számarányának köszönhetően – nem okoz gondot. Nem háborúzni akarunk, hanem minél több magyar szavazót meggyőzni arról, hogy fontos az erős magyar önkormányzati képviselet” – nyilatkozta lapunknak Gergely Balázs. Hozzáfűzte: az együttműködést úgy képzeli el, hogy közben mindkét fél megőrzi saját arcát.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.