Kivizsgáltatnák a kolozsvári színházi incidenst

Semmiképp nem szabad tolerálni a Kolozsvári Állami Magyar Színház pénteki bemutatójának szünetében történtekhez hasonló incidenst, ami elfogadhatatlan és etikátlan – jelentette ki lapunknak Kovács Levente rendező, egyetemi professzor. A rendező- és színészpedagógus – aki éveken keresztül vezette a színészképzést is biztosító Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem magyar tagozatát – úgy véli, a sétatéri teátrum vezetőségének annak ellenére ki kellene vizsgálnia a Krónika által nyilvánosságra hozott ügyet, hogy a sértett fél nem tett panaszt, szerinte a kolozsvári színházat erre hírneve és történelme egyaránt kötelezi.

Mint arról beszámoltunk, verbálisan és fizikailag is bántalmazta a Kolozsvári Állami Magyar Színház egyik színésznőjét Andriy Zholdak Németországban élő ukrán rendező, aki Henrik Ibsen Rosmersholm című darabját állította színpadra a kincses városban. A péntek esti bemutató szünetében történt agresszióról az áldozat egyik kollégája értesítette a rendőrséget, amely a Krónikának megerősítette az incidens tényét. Tompa Gábor, a teátrum igazgatója lapunknak úgy nyilatkozott, az incidens „nem volt annyira súlyos, hogy bántalmazásról lehessen beszélni\", és mivel az áldozat nem tett panaszt, nem vizsgálják ki az ügyet. Azt is hozzátette, hogy hasonló incidensek a legjobb színházakban is előfordulnak. Tompa hétfőn a Maszolnak nyilatkozva „színházi belügynek\" minősítette a történteket, míg Bodolai Balázs, a darabban szereplő színművész a hírportálnak elmondta: nem érti, a sajtó miért foglalkozik az üggyel, hiszen „nem sérült meg senki\".

„Én, ha még szerződésben lenne a rendező, felbontanám a szerződést azon az áron is, hogy az előadás nem születik meg\" – szögezte le lapunknak a kolozsvári incidens kapcsán Kovács Levente. Rámutatott, a legendás színházakban – a kolozsváriban különösen – még az 1800-as évektől nagy tradíciója volt az erős etikai bizottságnak, amely különböző módon büntette a hasonló ügyeket. Emlékeztetett, hogy Herepei János színháztörténeti munkája a kolozsvári magyar színház 1813-ban keletkezett etikai kódexét is tartalmazza, melyben szerepel, hogy a késéstől a testi bántalmazásig milyen büntetés jár színésznek, rendezőnek, igazgatónak.

Kovács Levente kifejtette, amennyiben nem 8 napon túl gyógyuló sérülésről van szó, nem kell beavatni a hatóságokat, de nem szabad szó nélkül hagyni az esetet, és színházon belül fel kell állítani egy etikai bizottságot, mely kivizsgálja az ügyet és állást foglal. Vannak színházak, ahol működik szakszervezet, amelyhez hasonló esetekben fordulni lehet, máshol a művészeti tanács, etikai bizottság hozhat elmarasztaló értékelést, megrovást, de társulati tag esetén szankcióra, fizetéslevonásra is javaslatot tehet. A lehetséges eljárási módokat ecsetelve a színházi szakember hozzátette, színházon belül a belső rendszabály és a munkavédelmi törvények alapján lehet adminisztratív vagy morális jellegű döntést hozni ilyen ügyekben, és a színházban utóbbiaknak is van valamilyen fajta súlya és tartalma.

Lereagálatlan rendezői önkény

„Én rendező vagyok és most tulajdonképpen magam ellen is beszélek, de a rendezői önkénynek az utóbbi időben az anyagi követelésektől az életszerű dolgokig nagyon sok nyoma van. Nem tartanak be semmilyen fajta munkahelyi előírást. Régebben volt olyan, hogy egy rendező nem tudta, másnap mit csinál, ma meg reggel bejelenti, hogy tíz óra hosszat fognak próbálni, mert neki ennyi időre van szüksége. Ezek olyan túlkapások, amiket a színházon belül belső rendszabá­lyokkal, íratlan vagy írott törvényekkel szabályozni kell. Ezen a téren azt tapasztalom, hogy nagyon elszabadult az önkényeskedések sora. És ennek valahol gátat kell szabni, és a kolozsvári színházat rangja, történelmi múltja különösen predesztinálná arra, hogy ne hagyjon szó nélkül legy ilyen esetet\" – fogalmazott Kovács Levente.

Kérdésünkre elmondta, az esetet akkor is ki kellene vizsgálni, ha a sértett fél nem tett panaszt, hiszen az incidensnek tanúi voltak, és a kollégák is tehetnek feljelentést. Rámutatott, a sértett fél néha félelmében nem mer panaszt tenni. „Különösen, ha kiszolgáltatott helyzetben lévő fiatal színészről van szó, aki lehet, hogy feljelentést tesz és a vezetőség úgy viszonyul, hogy mellőzni fogják, ráfogják, hogy összeférhetetlen. Gyakran így szokták kivédeni az ilyesmit, azt hangoztatva: nem kell az ügyet felfújni. Nagy a színész kiszolgáltatottsága, minden művész bizonyos fajta stresszben éli az életét, fél, hogyha játszik és valami történik, elveszti a bizalmat\" – mutatott rá Kovács Levente, hozzátéve, erre volt is példa nemcsak Erdélyben, Kolozsváron is. Kovács Levente szerint a színész meghunyászkodása, félelme, bezárkózása is hozzátartozik ezekhez a helyzetekhez. „Én többet nem hívnám meg a rendezőt, legyen bármekkora név. Jó név, de ilyen még van 150 a világon, akiket meg lehet hívni\" – jelentette ki a neves színházi szakember.

Segítséget ajánl a nőszervezet

„Az áldozat elhallgat – vagy éppenséggel elhallgattatják. Nem tesz feljelentést, és az ügy lezárul. A szemtanúk szintén nem akarnak, vagy nem mernek beszélni az ügyről. Millió ilyen eset van, és pontosan a hallgatás a garanciája annak, hogy ez újra elő fog fordulni\" – reagált a Krónika által feltárt színházi incidenst ismertető cikkünkre a Facebook közösségi portálon Hegedüs Csilla, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, nőszervezetének alelnöke. Kifejtette, arra biztatják az érintett művésznőt, hogy amennyiben bántalmazták, álljon ki, tegyen feljelentést, a nőszervezet minden támogatást, segítséget biztosít számára. „A munkaközösséget, kollégákat pedig arra kérjük, hogy NE legyenek partnerek ennek az esetnek a szőnyeg alá seprésében\" – szólt a felhívás.

„Azt kell megértenünk, hogy ez nem magánügy, nem lehet valakinek vagy egy intézménynek a belső ügye. Abban a pillanatban, amikor egy nőt bántalmaznak, legyen szó ráncigálásról, irdatlan ráordibálásról vagy bármilyen fajta bántalmazásról, az mindannyiunknak az ügye\" – hangsúlyozta lapunknak nyilatkozva Hegedüs Csilla. Kifejtette, az említett segítségnyújtás – akárcsak a többi esetben – abból állna, hogy amennyiben hozzájuk fordul, az érintetettet kapcsolatba hozzák azokkal a civil szervezetekkel, melyek segíteni tudnak, legyen szó jogi tanácsadásról, pszichológusról vagy orvosi segítségről.

Emlékeztetett, hogy az RMDSZ nőszervezete március 8-án, a nemzetközi nőnap alkalmával elindította a Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalmat (NEEEM) és kampányt, melyben közéleti szereplők, nők és férfiak hívják fel a figyelmet a problémára. Elmondta, a kampány elindítása óta számos áldozat is megkereste őket, de sok pozitív és negatív kritikát, visszajelzést is kaptak, amelyek azt bizonyítják, súlyos társadalmi problémáról van szól. A politikus hangsúlyozta, legfőbb céljuk tudatosítani az erdélyi magyar közösségben: mindannyiunk felelőssége segíteni a bántalmazottaknak. Hegedüs Csilla elmondta, a kampány mellett iskolákban tartanak felvilágosító órákat, Csép Andrea parlamenti képviselő pedig olyan törvénymódosító javaslaton dolgozik, mely felgyorsítaná a bántalmazottaknak való segítségnyújtást.

Felháborodott virtuális közönség

Értesüléseink szerint a hasonló incidensek nem rendkívüliek az erdélyi színházakban. A verbális vagy fizikai bántalmazás különböző fokozatai ráadásul sokszor a legjobb, legtöbbet díjazott előadások kapcsán jelentkeznek, talán épp emiatt is jellemző az ilyen esetek elhallgatása, elhallgattatása. Ezt erősítik meg a Krónika cikke nyomán a Facebook közösségi oldalon megjelent hozzászólások is, melyekből kitűnik: színházi körökben nem számít rendkívülinek a pénteki eset.

„Fizikai és lelki egészség. Fizikai és lelki bántalmazás. Nekem csak az utóbbiban volt részem a színházi közegben, verbális és pszichés bántalmazásban. Sokszor. Nyújtsa fel a kezét, akinek nem volt része ilyenben. Nyújtsa fel a kezét, aki tenni szeretne ez ellen\" – írta a színházi világnapra közzétett üzenetében Zsigmond Andrea, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem teatrológia szakának oktatója, kritikus, rámutatva: a színházi közeg sokszor veszélyezteti az ember épségét.

Mások a rendezők autoriter magatartását kifogásolták, úgy vélve, hogy az úgynevezett rendezői színháznak már nincs létjogosultsága. „A rendező nem egy művészi piramis csúcsán álló megfellebbezhetetlenség, csupán egy instruktor, aki jól vagy rosszul instruál egy személyzetet – aki jobb esetben Thália papja és papnője, rosszabb esetben egy rakás majom, akinek nincs jobb dolga. Őszintén: örülök ennek a botránynak. Mélységesen örülök, mert átvilágít egy rothadó struktúrát\" – olvasható az egyik facebookos hozzászólásban.

„Én dolgoztam abban a színházban. Mindenki fél, kivéve azokat, akik nem félnek, hanem rettegnek. Rosszul voltam minden reggel, amikor be kellett menni\" – írta a kolozsvári színház egyik volt alkalmazottja. Mások szerint az incidenst abban a sajátos közegében kell értelmezni: „Valójában sokat lehetne mesélni a színházi megaláztatások kifinomult módszereiről. De ezek nem így festenek... és ezért nem kellene ebből civil ügyet csinálni. Hogy mi az agresszió ebben a sajátos környezetben, az bizalom kérdése. A fizikai kontaktus (érintés, rázás, átölelés stb.) és a szabadszájúság (is), ebben a milliőben mást jelent(-het).\"