2011. december 06., 08:382011. december 06., 08:38
ű„A lelkiismeretesség és pontosság jellemző Rokaly József munkájára” – hangoztatta méltatóbeszédében Lakatos Mihály, a Salamon Ernő Gimnázium igazgatója, kitérve a díszpolgári címre érdemesült pedagógus-politikus sakkozói pályafutására és azokra a történelmi tárgyú könyveire, amelyek az évek során megjelentek. Rokaly József politikai pályafutása is figyelemre méltó egyébként, ugyanis 1989–1992 között Maroshévízen töltötte be az RMDSZ helyi elnöki tisztségét, majd Gyergyószentmiklóson volt hasonló tisztségben, 2001–2003 között pedig az RMDSZ gyergyószéki elnöke volt. 2008-as helyhatósági választásokon az MPP színeiben jutott mandátumhoz.
A tegnapi dísztanácsülésen Életműdíj Kimagasló Pedagógusi Tevékenységért címet adományoztak Csavar Mária-Janka, Roman Olimpia és Tudor Vladimir román irodalom tanároknak, Leopold Anna-Mária biológiatanárnak, Varga Béla oktatómesternek, Madarász Irén tanítónőnek és Huszár Gábor matematikatanárnak, illetve Imecs Erzsébet, Madaras Zsuzsanna, Mihálydeák Mária és Harrach Magdolna óvónőknek.
Többen, köztük Harrach Magdolna óvónő sem tudott a díjátadó ünnepségről. Örült ugyan az elismerésnek, de mint mondta, még inkább megtisztelve érezte volna magát, ha meg is hívják a díjazásra. Ugyanekkor Életműdíj Kimagasló Orvosi Tevékenységért címet adományoztak Pachota Gyula szülész-nőgyógyásznak is.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.