
Fotó: A szerző felvétele
2011. március 29., 08:152011. március 29., 08:15
A projekt keretében 12 németországi és romániai város 31 iskolájának 1–4. osztályos tanulója ismerkedhet meg a természettudományok és a technikai kísérletek világával. Romániában egyedül a cégcsoport nagykárolyi üzeme vesz részt a programban, amely a helyi 1-es számú általános iskola német tannyelvű osztályait és a szatmárnémeti német gimnázium kisiskolásait ajándékozza meg egy olyan csomaggal, amely különböző természettudományi kísérletek kellékeit és a hozzájuk tartozó használati utasítást tartalmazza. Delia Viland, a cég kommunikációs felelőse, a romániai program koordinátora elmondta, az utóbbi hetekben több alkalommal is továbbképzést tartottak az iskolák pedagógusainak.
„Azt szeretnénk, ha a gyerekek már a elemi osztályokban megismerkednének a tudomány adta lehetőségekkel, így nem kell megvárniuk, amíg 5. osztálytól különböző szaklaboratóriumokban kísérletezhetnek” – fogalmazott Viland. A tanárok szerint nagyon fontos programról van szó, ugyanis az ajándék eszközök segítségével a gyerekek saját kezűleg végezhetik el a kísérleteket, és gyakorlatban, a frontális foglalkozások alkalmával sokkal több mindent tudnak elsajátítani, mint az elméleti leírásokból. A cégcsoport egyébként az utóbbi időben több hasonló programot indított, és a célközönsége között óvodás korosztálytól egyetemistacsoportokig találunk fiatalokat. n Végh Balázs
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
szóljon hozzá!