2007. február 06., 00:002007. február 06., 00:00
„Érdekes helyzet a jelenlegi –vázolta véleményét a képviselő. –Úgy látom, hogy mindenki erősebbnek akar látszani,mint amilyen valójában. Az eddigi választásokeredménye viszont azt mutatja, hogy az RMDSZ pozícióiigazából nincsenek veszélyben.”
Király Andráshangsúlyozta, mindenkinek meg kell értenie, hogy azegységről nem elég beszélni, hanem meg is kellazt valósítani. „Az egység alatt azt értem,hogy nem akkor kell benyújtani a jelölést, amikortisztségeket kell elosztani, az egységnek hosszabbegyütt-munkálkodás során kell kialakulnia”– mondta a képviselő arra a kérdésünkre,hogyan vélekedik az immár elszalasztott lehetőségnektűnő közös lista állításáról.Király ugyanakkor kifejezte meggyőződését,hogy ha az RMDSZ-en kívüli erőknek sikerül TőkésLászló személyében önállójelöltet állítaniuk, akkor nem elméletieszmefuttatás, hanem számokban kifejezhető kimutatásalapján lehet felmérni az erőviszonyokat. „Ebben azesetben pedig mindenkinek le kell vonnia a tanulságot” –fogalmazott a képviselő. Az RMDSZ már összeállítottalistáját az Európa Parlamenti választásokra,a két befutónak tartott helyen Nagy Zsolt ésWinkler Gyula miniszter neve áll.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.
Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.
Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.
Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.
Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.
Számos előnyt, legfőképpen nyugodtabb külföldi utazást biztosít az Unió területén az európai egészségbiztosítási kártya – már ha megkapjuk.
Európai uniós támogatással újulhat meg Beszterce három meghatározó műemléke: a Búzasor gótikus árkádsor, az egykori Omnia mozi épülete, valamint a régi városháza.