Hirdetés

Kincsesék bírósághoz fordultak a marosvásárhelyi bírságok miatt

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

FRISSÍTVE – A székely szabadság napján tartott marosvásárhelyi felvonulás szervezéséért, illetve a felvonuláson való részvételért kiállított 67 bírságolási jegyzőkönyv megsemmisítését kérte a marosvásárhelyi bíróságtól az érintettek ügyvédje.

Szucher Ervin

Gyergyai Csaba

2016. március 31., 10:582016. március 31., 10:58

2016. március 31., 19:312016. március 31., 19:31

Kincses Előd ügyvéd – aki maga is a megbírságoltak között van – az MTI-nek elmondta: külön keresetet nyújtott be Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke nevében, külön 42 személy nevében, akiket egyebek között az esemény szervezéséért bírságolt meg a csendőrség, és külön 24 személy nevében, akiket a megmozduláson való részvétel és csendháborítás miatt bírságoltak meg. Hozzátette: elképzelhető, hogy a védencein kívül mások is pereskednek a bírságok érvénytelenítéséért. Megjegyezte: a védencei közül négyen részt sem vettek a tiltakozáson.

„Semmisnek minősülnek a jegyzőkönyvek”
A periratokban az ügyvéd formai és tartalmi kifogásokat egyaránt megfogalmazott. A formaiak között azt hangsúlyozta, hogy a kiállított jegyzőkönyveket sem a megbírságolt személyekkel, sem tanúkkal nem íratták alá, ezért ezek – megítélése szerint – semmisnek minősülnek.

A szervezés miatt megbírságoltak keresetében arra hivatkozott, hogy a rendezvényt a Siculitas Egyesület szervezte, és ha a hatóságok törvénytelennek tekintették a megmozdulást, csakis az egyesületet kellett volna emiatt felelősségre vonniuk. A rendezvényt a jogi személyiséggel nem rendelkező SZNT nevében a szintén Izsák Balázs által vezetett Siculitas Egyesület jelentette be, és ez az egyesület egyeztetett a lebonyolításról a hatóságokkal.

A kereset arra is kitér, hogy Marosvásárhely polgármestere nem tiltotta be a rendezvényt. Ez – a panaszosok álláspontja szerint – azt jelenti, hogy a polgármester tudomásul vette a tiltakozást. A részvétel és csendháborítás miatt megbírságoltak keresetében egyebek között az áll, hogy a hatóság önkényesen válogatott a tüntetők ezrei közül, és annak ellenére bírságolt, hogy a csendőrségi szóvivő a helyszínen kijelentette: incidensek nélkül zárult a megmozdulás. Kincses Előd egyértelműnek tartotta, hogy a bírságok nagy száma mögött a hatóság megfélemlítő szándéka húzódik meg.

EMNT: a csendőrség kérjen bocsánatot

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) csütörtöki marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján Cseh Gábor, az alakulat megyei szervezetének elnöke elmondta, részt vett ugyan a székely szabadság napja alkalmával szervezett postaréti megemlékezésen, a felvonuló tömeghez azonban nem tudott csatlakozni egy színházi esemény miatt. Ennek ellenére 400 lejes bírságról szóló jegyzőkönyvet állítottak ki a nevére, melyben az áll, hogy 18 óra 10 perckor azonosították a tömegben, egy olyan időpontban, amikor Cseh Gábor már a színházban tartózkodott.

A napokban Cseh levelet küldött Iulius Cenan csendőrparancsnoknak, felszólítva, hogy mielőbb kérjen nyilvánosan bocsánatot azoktól, akiket „tévedésből” büntetett meg, és vonja felelőségre azokat, akik hamis tényekre és adatokra hivatkozva állították ki a jegyzőkönyveket. „Az is érdekes, hogy ugyanazon paragrafus szerint büntettek, egyeseket csak 200, másokat 400, a pechesebbeket 600 lejre. Csak nem attól függően, hogy ki milyen hangosan kiabált?” – tette fel a kérdést az EMNT elnöke.

Bákó és Buzău megyében lévő sofőröket is bírságoltak

A csütörtöki sajtótájékoztatón Karácsonyi Dezső és kollégája, Petelei Csaba István, egy magáncég gépkocsivezetője és kereskedelmi ügynöke bemutatta azokat a csendőrségi jegyzőkönyveket, miszerint a hatóság ezer-ezer lejjel bírságolta meg őket, miközben több okirattal is bizonyítani tudják, hogy a marosvásárhelyi tüntetés napján Buzău, illetve Bákó megyében voltak. Mindketten március 10-én reggel keltek útra, és 11-én este értek vissza Marosvásárhelyre. Ezt különböző cégeknél lepecsételt kiküldetési fuvarlevéllel, útközben kiállított számlákkal és egy szállodai számlával, valamint tanúkkal tudják bizonyítani.

Ehhez képest a büntetési jegyzőkönyvben az szerepel, hogy mindkettőjüket lefilmezte a csendőrség, amint a székely szabadság napja alkalmával szervezőkként, a vértanúk szobrától a főtérig vonulva hangoskodnak. „Nem tudom, hogy készülhetett a videofelvétel – esetleg számítógépes programmal manipulálhatták –, de tény, hogy mi még csak a megyében sem voltunk aznap délután és este, több száz kilométerre jártunk a helyszíntől” – nyilatkozta Petelei. Mindketten leszögezték: fontolgatják, hogy bírósághoz fordulnak az ügyben.

A Krónika a megemlékezést követően megírta, hogy a csendőrség 2014-hez hasonlóan ezúttal is megbírságolt egy olyan személyt – Szőcs Csongort, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) előzetes letartóztatásba helyezett elnökének, Szőcs Zoltánnak a testvérét –, aki nem is vett részt a székely szabadság napi tüntetésen.

Lapunk úgy tudja, hogy a „csendháborításért” megbírságoltak között szerepel ugyanakkor többek között Ábrám Zoltán marosvásárhelyi egyetemi tanár és Tőkés András, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Maros megyei szervezetének alelnöke. Ők valóban részt vettek a március 10-ei rendezvényen, ám a csendőrség jegyzőkönyvében szereplő állítással ellentétben semmilyen módon nem zavarták a lakosok nyugalmát.

A csendőrség március 17-én közleményben tudatta: 84 embert bírságolt meg összesen 70 800 lej értékben a székely szabadság napján rögzített videofelvételeinek tanulmányozása után. A közlemény szerint 50 embert azért bírságoltak meg összesen 61 ezer lej értékben, mert az érintettek „be nem jelentett, be nem iktatott vagy tiltott tömegrendezvényt szerveztek, és szervezőként nem léptek fel a tömegrendezvény megszakítása érdekében akkor, amikor azt tapasztalták, hogy a közrend és a csend megzavarására alkalmas cselekedetek történtek”.

34 résztvevő nevére csendháborításért állítottak ki bírságot összesen 9800 lej értékben. A március 10-én tartott marosvásárhelyi megemlékezésen, felvonuláson és tiltakozáson a szervezők becslése szerint mintegy 15 ezer tüntető követelt autonómiát a Székelyföldnek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése
2026. augusztus 14., péntek

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára

Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára
2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
Hirdetés
Hirdetés