2011. április 12., 08:032011. április 12., 08:03
Dombi Attila polgármester a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy 11 házon repedések jelentek meg, ezért fennáll a veszély, hogy ki kell költöztetni a lakókat otthonukból. Újabb négy házban a mennyezet sérült, így a családok másik helyiségbe költöztek. Az elöljáró szerint az érintett családoknak felajánlották, hogy költözzenek át a helyi iskolába, ahol emeletes ágyakat szereltek fel számukra, de egyelőre inkább otthonukban szerettek volna maradni. Dombi Attila szerint problémájukra az lenne a legjobb megoldás, ha beköltöztethetnék őket a számukra épülő ANL-tömbházba, azonban anyagi források hiányában ezt még nem sikerült befejezni.
Hozzátette, segítséget kért a megyei prefektúrától, amely bizottságot küldött a helyszínre, hogy felmérje a kárt. Az elöljáró ugyanakkor az országos talajjavító hatósághoz fordult, ennek beavatkozását kérve. A Szilágy megyei prefektúra adatai szerint a zömében magyarlakta településen idén 160 háztartást és közel 300 hektár területet érintett a földcsuszamlás. Végh Sándor prefektus szerint bár komoly gondokról van szó, uralják a helyzetet. A részben szénbányára épült településen az elmúlt 30 évben lassú földmozgást észleltek, amely idén az esőzések révén felgyorsult.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!