Hirdetés

Kilépések, „történelmi összefogás” Gyergyóban

Legalább tizenöt személy lépett ki kedden az RMDSZ gyergyószentmiklósi szervezetéből, miután a széki szervezet nem hagyta jóvá a helyiek által összeállított jelöltlistát.

Gergely Imre

2016. április 26., 18:492016. április 26., 18:49

Bányász Lehel helyi RMDSZ-elnök mellett 15 korábbi tanácsosjelölt is távozott, többen közülük a Szabad Emberek Pártja (Partidul Oamenilor Liberi – POL) színeiben indulnak a helyhatósági választásokon.

Távozásuk oka, hogy az RMDSZ Gyergyó területi szervezete nem fogadta el a gyergyószentmiklósi szervezet által összeállított jelöltlistát, és más listát készített. Bányász Lehel, a városi szervezet elnöke emiatt kedden benyújtotta lemondását, és az RMDSZ-ből is kilépett. Elmondta, elfogadhatatlannak tartja, hogy a helyi vezetés megkérdezése nélkül „árnyéklista\" készül.

„Nem tudok felvállalni egy olyan szervezetet, amely nem biztosítja helyi szervezete önrendelkezési jogát. Bocsánatot kérek attól a 24 embertől, akik jelöltséget vállaltak, nevüket adták az RMDSZ választási jeléhez képviselőjelöltként, és most azzal szembesülnek, hogy mások indulnak helyettük\" – fogalmazott Bányász. Megjegyezte, meglepi, hogy Bende Sándor széki elnök egyáltalán talált embereket egy kívülről összeállított listához. Őket is le fogják cserélni, ha ellentmondanak, üzente az új jelölteknek Bányász. Elmondta, további terveiről nem döntött, „megcsömörlött a politikától\", de a POL színeiben induló volt kollégái hívták, hogy csatlakozzon hozzájuk.

Az egy nappal korábban kilépett Bajkó László, az RMDSZ korábbi polgármesterjelöltje ugyanis kedden jelentette be, hogy a Szabad Emberek Pártja (POL) színeiben indul a gyergyószentmiklósi polgármesteri tisztségért, és több korábbi RMDSZ-es jelölt is csatlakozott hozzá. Elmondta, mivel a választási törvény nem ad lehetőséget függetleneknek, hogy csapatban induljanak, ezért a tavaly Marosvásárhelyen megalakult POL színeiben indulnak.

Az eseményen jelen volt Hermann Mark Christian, a párt ügyvezető alelnöke is, aki szerint emberi, erkölcsi támogatást és jogi keretet biztosítanak Bajkó Lászlónak és a hozzá csatlakozóknak, akiknek pontos számát nem árulták el. Rámutatott, a POL az első olyan politikai alakulat, amely nem ideológiai és nem etnikai alapon szerveződik, hanem közösségi szervezetként határozza meg magát. A Hargita megyei szervezet Bajkó kérésére pénteken alakult meg.

Eközben az RMDSZ gyergyószéki szervezete szintén kedden jelentette be: nem indít kihívót a Magyar Polgári Párt (MPP) polgármesterjelöltje ellen, és saját jelöltjének tekinti Nagy Zoltánt. Barti Tihamér és Bende Sándor RMDSZ-es politikusok és az MPP-s polgármesterjelölt rendhagyó sajtóbeszélgetésén elhangzott: a város érdekében félre kell tenni minden személyes érdeket.

„Minden politikai vitát félretéve egy irányba kell húzzuk a város szekerét\" – fogalmazott Bende. Nagy úgy fogalmazott: történelmi mérföldkőhöz érkezett a város, hiszen mind az MPP, mind az RMDSZ be kellett lássa, hogy az út, amin az elmúlt négy évben haladtak, nem járható, véget kell vetni a sárdobálásnak, egymás gáncsolásának. „Nem valami ellen, hanem valami érdekében kell dolgozni mindenkinek. Azért is vállalom a kihívást, mert célom, hogy az egység megszülessen. Egység, de nem egyszínűség. Mindenki saját értékeit hozza be a közösbe. Ezen dolgoztunk egy ideje, és úgy tűnik, megvalósul. Arra kell törekednünk, hogy ez hosszú távon fenntartható legyen\" – fogalmazott Nagy.

A sajtóbeszélgetésen hozták nyilvánosságra az RMDSZ új tanácsosjelölti listáját is. Ennek első helyén Barti Tihamér szerepel, aki Gyergyószentmiklós jelöltje a szövetség megyei képviselői listáján is, és a tervek szerint a megyei tanács alelnökeként folytatná tevékenységét. Barti reméli, hogy a választás után az RMDSZ alpolgármesteri tisztséget kap.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Hirdetés
Hirdetés