Hirdetés

Kifogásolt felirathiány – Fogyasztóvédők bírságoltak az öregotthonban

Megbírságolta a lemhényi öregotthont a Kovászna megyei fogyasztóvédelmi hivatal. A felügyelők a helyi román sajtóban megjelent cikkek hatására ellenőrizték az intézményt, 3000 lej bírságot róttak ki, és figyelmeztetésben részesítették az idősek otthonát működtető Szentkereszty Stefánia Kórházalapítványt.

Bíró Blanka

2015. június 14., 18:322015. június 14., 18:32

Többek között a román feliratokat hiányolták, ugyanakkor azt is felrótták a működtetőknek, hogy csorba tányérokat és csészéket találtak.

Mircea Diacon főfelügyelő-helyettes közleményben tájékoztatott, hogy a megyei közegészségügyi igazgatóságot eközben a prefektúrán jelentették fel, mert május végén ők is vizsgálódtak az idősek otthonában, és az ellenőrzéseket rögzítő könyv szerint nem találtak rendellenességet.

A közleményben az áll, hogy a lemhényi intézményben lejárt szavatosságú termékekre bukkantak, ezeknek nem mindegyike tartalmazott azonosítóelemeket, a tájékoztatást nem fordították le román nyelvre, illetve nem függesztették ki a belső rendszabályzatot. A fogyasztóvédők azt is nehezményezték, hogy a napi menüt csak magyarul írták ki, és nem tüntették fel az adagok mennyiségét.

Ugyanakkor tájékoztatójuk szerint higiéniai és közegészségügyi kihágásokat is észleltek. Jegyzőkönyvet állítottak ki amiatt, hogy az idős, krónikus betegeket csorba tányérokban és csészékben szolgálják ki, hibás edényt összesen 28 darabot találtak a felügyelők, többek között rozsdás merőkanálra, lepattogott zománcú szűrőkanálra bukkantak. Azt is kifogásolták ugyanakkor, hogy az edények fertőtlenítésére lejárt szavatosságú szert használtak. Az öregotthon vezetősége nem kívánt nyilatkozni a sajtónak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte

Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
Hirdetés
Hirdetés