
Fotó: Néppárt press
A két párt egyesülési szándékának megerősítéséért szervezett küldöttgyűlést vasárnap Csíkszeredában az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP).
2022. július 17., 17:172022. július 17., 17:17
2022. július 17., 17:182022. július 17., 17:18
Minderre azért volt ismételten szükség, mert a bukaresti táblabíróság korábban jogerősen elutasította az két párt fúziójának bejegyzését, egyebek mellett arra hivatkozva, hogy az új párt hivatalos nevét magyarul és románul is be kívánták jegyeztetni.
A küldöttek elfogadták a Pártfúziós Protokollumot, az EMSZ szervezési és működési alapdokumentumát, az ismételten bejegyzésre váró új párt politikai programját, valamint megbízták a két párt országos elnökségeit az EMSZ bejegyzése érdekében történő jogi lépések megtételével – derül ki néppárt sajtóirodájának közleményéből.
Mezei János, az MPP elnöke, a két párt fúziójából létrejövő Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) társelnöke tegnapi beszédében hangsúlyozta: újabb mérföldkőhöz érkeztek.
Útjaink egyesítésével és az előző időszak rossz döntéseinek orvoslásával teremthetjük meg azt az egységet, amely csírája lehet egy új nemzeti erő létrehozásának, és együtt készülhetünk fel az előttünk álló kihívásokra” – fogalmazott.
Az MPP elnöke hozzátette: aki nem támogatja vagy akadályoztatja az összetartozás vágyán alapuló együttműködést, az az erdélyi magyar jobboldal törekvéseit gyengíti.
s törekednünk kell minél több polgármesteri és képviselői mandátum megszerzésére, hiszen a mi feladatunk kiváló, bátor és tiszta szívű embereket juttatni a cselekvők táborának első sorába. Gondolkodjunk együtt, cselekedjünk együtt” – zárta beszédét Mezei János.

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) folytatja az együttműködést, és fellebbez a fúziójukat elutasító bírósági határozat ellen – jelentette be pénteken Csomortányi István és Mezei János pártelnök.
„Úgy tűnik, igazán makacs emberek vagyunk, hiszen bármennyire is szeretnének eltántorítani bennünket az EMSZ bejegyzésétől, mi mégis itt vagyunk és újból hitet teszünk a fúzió mellett, s közösen valljuk: az erdélyi magyar nemzeti oldal egységének és az Erdélyi Magyar Szövetségnek nincs alternatívája” – jelentette ki Csomortányi István, az EMNP elnöke.
„Mindez nem véletlen, és azt jelzi, hogy az út, amelyen elindultunk helyes. Az erdélyi magyar nemzeti oldal együttműködése stratégiai jelentőségű kérdés, s mára már bebizonyosodott, hogy az EMSZ színeiben tisztséget szerzett önkormányzati vezetők jó gazdái településeiknek, a mi feladatunk pedig továbbra is az, hogy az egyre zűrzavarosabb kül- és belpolitikai helyzet ellenére is erős önkormányzatokat teremtsünk, melyek közösségeink védőbástyái lesznek” – mondta a néppárt elnöke.

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) folytatja az együttműködést, és fellebbez a fúziójukat elutasító bírósági határozat ellen – jelentette be pénteken Csomortányi István és Mezei János pártelnök.
Újabb lakhatási és felzárkóztatási programmal segítenék a Kolozsvár melletti nyomortelepeken, mélyszegénységben élő családokat. A kezdeményezés kapcsán többen is kifogásolták, hogy a kedvezményezettek a város különböző lakónegyedeibe költözhetnek.
Az eurózónához csatlakozás esélyt teremthet, de önmagában nem biztosít garanciát a jólét növekedésére – hangoztatta Banai Péter Benő, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke csütörtökön Tusnádfürdőn.
Több mint 70 százalékos előrehaladás tapasztalható a korszerűsítési és villamosítási munkálatok terén a Kolozsvárt Nagyváraddal összekötő vasútvonal Kolozs megyei szakaszai közül kettőn, a harmadikon azonban jelentős a lemaradás.
Két rablással gyanúsított férfi került rekordidő alatt rendőrkézre, miután szerda hajnalban kiraboltak egy nagyváradi férfit a város egyik nonstop üzlete előtt.
Az Európai Bizottság közbelépését, és többek között a Nagyvárdnak járó európai uniós források befagyasztását kéri több civil szervezet egy, a uniós testületnek címzett levélben, miután a város önkormányzata idén sem engedélyezi a Pride-felvonulást.
Az uniós szabályozás, a közösségi akarat, valamint a többségi hozzáállás fontosságát emelték ki a résztvevők csütörtökön a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Kárpát-medencei magyar autonómiatörekvésekről rendezett pódiumbeszélgetésén.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia több megyéjére és Bukarestre.
Egyedülálló, úttörőnek számító kezdeményezés a templomok éjszakája Kolozsváron: hat felekezet 18 istenháza nyitja meg tereit az érdeklődők előtt július 25-én.
A Bihar megyei közrendvédelmi rendőrökből és magyar rendőrökből álló vegyes járőrök a nyári idényben a Bihar–Hajdú-Bihar Eurorégió turisztikai térségeiben teljesítenek szolgálatot, hogy a lakosság és a turisták biztonságát szolgálják.
Múzeummá és kulturális központtá alakítják az 1908-ban Aradon alapított első magyar autógyár, a Magyar Automobil Részvénytársaság Arad (MARTA) egykori székhelyét.
szóljon hozzá!