Hirdetés

Ki lesz a nagyváradi polgármester?

A helyi tanácsnak kell eldöntenie, ki vezeti majd Nagyváradot a 2008-ban tartandó helyhatósági választásokig. Petru Filip jelenlegi polgármester ugyanis EP-képviselőjelöltként a harmadik volt a Demokrata Párt listáján, így biztos helye van Brüsszelben. Mivel a nyár elején tartandó helyhatósági választásokig hat hónap van, nem írnak ki időközi választásokat, hanem a tanács dönti el, hogy a két alpolgármester – az RMDSZ-es Biró Rozália és a demokrata párti Mihai Groza – közül kit jelöl a tisztségre.

Pap Melinda

Pap Melinda

2007. november 27., 00:002007. november 27., 00:00

Petru Filip polgármester – aki a Demokrata Párt Bihar megyei szervezetének elnöke is – a Rompres hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy „a Demokrata Párt erejét figyelembe véve\" azt tartja természetesnek, ha a szintén demokrata párti Mihai Groza követi a polgármesteri székben. Ezzel szemben az RMDSZ azt szeretné, ha Biró Rozália töltené be az ideiglenes polgármesteri tisztséget. „Mi bizakodunk, hogy a tanács Biró Rozália mellett dönt, hiszen õ az elsõ számú alpolgármester, a polgármestert távollétében mindig õ helyettesíti\" – nyilatkozta a Krónikának Pásztor Sándor, a helyi tanács RMDSZ-frakciójának vezetõje. Mint mondta, Filipnek 30 nap áll rendelkezésére, hogy lemondjon polgármesteri tisztségérõl, a tanácsnak ezt követõen kell határoznia. Hozzátette: a döntést valószínûleg december második felében rendkívüli ülésen hozzák meg.

Mivel a testület 27 önkormányzati képviselõbõl áll, a nyertesnek 14 szavazatot kell megszereznie, önerõbõl ez sem a Demokrata Pártnak, sem az RMDSZ-nek nem sikerülhet. Elõbbinek 10 tanácsosa van, utóbbi 7 mandátumot mondhat magáénak, a Nemzeti Liberális Pártnak és a Szociáldemokrata Pártnak 4-4, míg a Nagy-Románia Pártnak 2 képviselõje van a tanácsban. „Nincs olyan szervezet, amellyel ha megállapodunk, elég szavazatunk lenne. Kivéve a Demokrata Pártot, de tõlük nem várhatjuk el, hogy ne a saját emberüket támogassák\" – mondta a Krónikának Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezetõ elnöke. Ugyanakkor emlékeztetett: ha 2004-ben Orbán Mihály nem indult volna a Magyar Polgári Egyesület színeiben mandátumért, akkor az RMDSZ-nek eggyel több tanácsosa lenne. „Sokkal könnyebb dolgunk lenne, mert itt minden szavazat számít\" – hangsúlyozta. Szabó szerint az, hogy Biró Rozália legyen az ideiglenes polgármester, „mindenkinek érdeke, a román pártoké is\". Kifejtette: így a román pártok a 2008-as helyhatósági választások elõtt pozitív kampányt folytathatnak, hisz – mivel „Nagyváradon etnikai szavazás zajlik\" – nem sok értelme lenne az RMDSZ ellen kampányolni. Ugyanakkor úgy vélte, hogy a Demokrata Párt érdeke is ez, hisz hat hónapjuk lenne arra, hogy kiválasszák, kit indítanak a polgármesteri tisztségért. Kérdésünkre, hogy lát-e esélyt arra, hogy a román tanácsosok Biró Rozáliára szavazzanak, Szabó Ödön nem adott konkrét választ. Emlékeztetett, hogy csak az RMDSZ szavazataival nem lett volna magyar miniszterelnök-helyettes, sem Nagyváradon magyar alpolgármester, valamint Szatmár és Bihar megyében sem lett volna RMDSZ-es tanácselnök. „Nem tárgyaltunk még senkivel\" – szögezte le az elõzetes egyeztetések kapcsán az ügyvezetõ elnök.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
2026. április 28., kedd

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon

Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Hirdetés
Hirdetés