A nemzetiségi érdekérvényesítés a legfőbb témaköre a szerdán kezdődő és vasárnapig tartó, immár tizenegyedik alkalommal megszervezett EMI-tábornak, amelyre ezúttal is a Gyergyószentmiklós melletti 3-as kilométernél található területen kerül sor.
2015. augusztus 04., 19:082015. augusztus 04., 19:08
A rendezvénysorozat nemzetközi meghívottja Marc Gafarot i Monjó katalán képviselő és Iker Merodio baszkföldi újságíró, akik a nemzeti régiók önrendelkezéséről beszélnek pénteken, augusztus 7-én. Szombat délben Merre visz az utunk az autonómia felé? címmel tartanak kerekasztal-beszélgetést, amelynek meghívottja Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki elnöke és Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke. Vona Gábor Jobbik-elnök és Szávay István alelnök A magyar megmaradás esélyei és lehetőségei az átalakuló Európában című előadását pénteken hallgathatják meg az EMI-tábor résztvevői, a kárpátaljai történésekre és az ott élő magyarok helyzetére kíváncsi résztvevőknek pedig Mester András, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség titkárának csütörtöki bemutatóját ajánlják a szervezők.
A fesztiválozókat a már megszokott tematikus sátrak várják: a Csép Sándor-sátorban a szórványlét problémái mellett erdélyi kastélykertekről, nemzeti jelképekről, magyar–roma együttélésről is szó esik, a Művészsátorban műhelymunkák és kézműves-foglalkozások zajlanak, a kisgyerekek számára pedig a Gyereksátor biztosít egész napos programot. A szervezők ugyanakkor újdonsággal is készülnek: első alkalommal nyitják meg a Jogaink sátrat, ahol a táborlakók megismerkedhetnek azokkal a törvényekkel, amelyekkel mindennapi életük során találkoznak. A tematika naponta változik: ma a munkavállalás a téma, holnap a rendőrségi ügyekről lesz szó, pénteken az online identitás kérdését járják körül, szombaton a román törvénykezés lesz terítéken, míg vasárnap azt boncolgatják az előadók, hogyan élhetünk jogainkkal magyarként Romániában. A napot borkóstoló, táncház és koncertek zárják: neves magyarországi zenekarok mellett erdélyi együttesek is bemutatkoznak a nagy- és a kisszínpadon. A részletes program a www.emitabor.hu honlapon érhető el. A táborba a hetijegy 110 lejbe, míg a napijegy 25 lejbe kerül.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!