
Fotó: Bartos Lóránt
A Központi Fejlesztési Ügynökség a római katolikus egyház alapító okiratát hiányolta Kézdivásárhely önkormányzatának egyik pályázatából. Bokor Tibor polgármester azt mondta, ha kell, a pápához is elmennek a szükséges iratokért.
2017. január 24., 16:332017. január 24., 16:33
2017. január 24., 23:572017. január 24., 23:57
A római katolikus egyház alapító okiratát hiányolta a Központi Fejlesztési Ügynökség Kézdivásárhely önkormányzatának egyik pályázatából. Bokor Tibor, a háromszéki kisváros polgármestere érdeklődésünkre elmondta, Kézdivásárhely önkormányzata még tavaly ősszel benyújtott két pályázatot két műemlék épület felújítására: a kantai minorita rendház, és a székely katonanevelde épületeinek teljes rehabilitálására hívnának le európai uniós pénzeket.
Mindkét pályázat két százalék önrész kifizetésére kötelezi az önkormányzatot, az egykori kaszárnya pályázati értéke közel 3 millió 800 ezer euró áfával, míg a minorita rendház épületére 3 millió eurót igényeltek áfával. A katonanevelde felújítását követően az ingatlanba költöztetnék át az Incze László Céhtörténeti Múzeumot, míg a minorita rendház ingatlanába a Böjte Csaba ferences szerzetes által vezetett Szent Ferenc Alapítványt.
Az utóbbi épület felújítására benyújtott pályázatot azonban a gyulafehérvári Központi Fejlesztési Ügynökség formai okokra hivatkozva elutasította – azzal érveltek, hogy nem csatolták az iratcsomóhoz a római katolikus egyház alapító okiratát. Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere felháborítónak és rosszindulatúnak tartja ezt az indoklást, a döntést meg is fellebbezték. „Nem mehetek a pápához, hogy kérjem a római katolikus egyház alapító okiratát. De ha kell, oda is elmegyünk\" – reagált az ügy kapcsán lapunknak az elöljáró.
Bokor Tibor kifejtette, arra hivatkozva óvták meg az elutasítást, hogy Romániában kormányhatározattal ismerik el a történelmi egyházak létét, az alkalmazottaik fizetésének egy részét is az állam finanszírozza. A fellebbezést a múlt héten nyújtották be, az ügynökségnek harminc nap alatt kell válaszolnia. A katonanevelde felújítására benyújtott pályázat ugyanakkor átjutott az első szűrőn, ezután következik az első szinten elfogadott negyvennégy pályázat pontozása. A városvezetés abban bízik, hogy megkapják a támogatást, és hamarosan aláírhatják a finanszírozási szerződést.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
szóljon hozzá!