Hirdetés

Kevesen esnek el a fűtéstámogatástól

A minimálbér emelése és a nyugdíjpont kiigazítása nyomán nem csökkent látványosan a fűtéspótlékra jogosultak száma Sepsiszentgyörgyön, többen viszont új támogatási kategóriába kerültek, azaz kevesebb szubvenciót kapnak.

Bíró Blanka

2017. február 14., 12:572017. február 14., 12:57

2017. február 14., 16:112017. február 14., 16:11

Tankó Vilmos, a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal közösségfejlesztési irodájának vezetője lapunknak elmondta: február végére derül ki, hogy az 5,2 százalékos nyugdíjpontemelés miként befolyásolja a fűtéstámogatási rendszert. Az irodavezető mindenesetre úgy látja: kevés lakosnak kell emiatt lemondania a szubvencióról, de megtörténhet, hogy egyesek kevesebb támogatásban fognak részesülni. Példaként azt hozta fel, hogy a legkisebb nyugdíjakat 400 lejről 520 lejre emelték, a fűtéstámogatást viszont évek óta azok igényelhetik, akiknek a családban az egy főre eső jövedelem nem haladja meg a 615 lejt.

A február elsejétől megemelt minimálbért ugyan csak márciusban kapják meg az érintett munkavállalók, de mivel nettó összeg alapján számolnak, e téren sem várható számottevő változás. „A bruttó 1450 lejes minimálbér körülbelül nettó 1100 lejt jelent, tehát ha a pénzkeresőre a családban jut még egy eltartott, egy gyermek például, akkor már jogosultak a fűtéspótlékra” – magyarázta Tankó Vilmos. Hozzátette viszont, hogy március már a fűtésszezon vége, tehát a garantált minimális juttatás növelése csak néhány hetes támogatásra lehet hatással.

A közösségfejlesztési iroda munkatársai egyébként folyamatosan ellenőrzik, hogy a fűtéspótlékot igénylők által megadott adatok megfelelnek-e a valóságnak. Tavaly mintegy negyven lakosnak kellett teljesen vagy részben visszafizetnie a támogatást, mert kiderült, hogy több volt a jövedelmük, mint amennyit bevallottak. Tankó Vilmos elmondta: az esetek többségében az érintettek egy másik megyében találtak munkát, és abban bíztak, hogy ez nem derül ki. A gázfűtésre a jövedelem függvényében 20–262 lej közötti, a fafűtésű rendszerek esetében 16–54 lej közötti, míg a villanyáramos hálózatok után 43–240 lej közötti támogatás igényelhető.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
Hirdetés
Hirdetés