
Kevés a magyar nemzetiségű szakember a romániai igazságszolgáltatási fórumokon
Fotó: Rostás Szabolcs
Változatlanul kevés a fiatal magyar szakember az Országos Bíró- és Ügyészképző Intézet friss végzősei között. Ennek okát a Krónikának nyilatkozó Máté András Levente kolozsvári ügyvéd abban látja, hogy alig felvételiznek magyarok a bukaresti posztgraduális magisztrátusképzőbe. A jogász úgy véli, addig is, amíg áttörés lesz ezen a téren, örvendetes fejleménynek számít, hogy Erdélyben egyre több fiatal magyar ügyvéd kezdi el a pályáját.
2023. június 16., 15:132023. június 16., 15:13
2023. június 16., 19:562023. június 16., 19:56
Idén – immár második alkalommal 51 bírát és 15 ügyészt nevezett ki Klaus Iohannis államfő a Bukarestben működő Országos Bíró- és Ügyészképző Intézet végzősei közül. Míg a magisztrátusképzőt elvégzett 101 fiatal szakember első, márciusi hullámában egyetlen magyar nevet sem találtunk, a június 14-i kinevezések nemzetiségi aránya valamivel jobb.
Egyikük – egy hölgy – a Dâmbovița megyei Găești bíróságára került, további két magyar bíró a Zsil-völgyében kezdheti el pályafutását. A Szatmár és Bihar megyei városokba kihelyezett bírák viszont mind román nemzetiségűek.
Máté András Levente kolozsvári ügyvéd – aki 2016-ban visszavonult az aktív politizálástól, azelőtt Kolozs megyei parlamenti képviselőként, az RMDSZ alsóházi frakcióvezetőjeként tevékenykedett – a Krónika érdeklődésére elmondta, hogy ez a helyzet addig nem fog változni, amíg lényegesen több erdélyi magyar nem felvételizik az Országos Bíró- és Ügyészképző Intézetbe, és azt sikeresen el nem végzi. „Már a jogászképzés során, az egyetemen fel kéne erre készíteni a magyar fiatalokat, hiszen a bírói és ügyészi szakma egy külön pálya.
Egyértelmű, hogy sokkal több magyar bíróra és ügyészre van szükség Erdély magyarok lakta régióiban” – fogalmazott a Krónikának a Kolozsváron ügyvédi irodát működtető szakember.
Máté szerint a peres eljárások során fontos szerepe van annak, ha a bíró tud magyarul is az erdélyi településeken. Több pozitív tapasztalata volt már Kolozsváron, amikor a magyar bírónő a románul rosszul beszélő idős peres felet anyanyelvén kérdezte meg, hogy pontosan értse, miről is van szó. A bírói testületekben dolgozó néhány magyar szakember azonban még távol áll attól az állapottól, hogy a nyelvi problémák minden esetben könnyűszerrel áthidalhatóak legyenek.
Öröm az ürömben, hogy ha nincs is elég magyar bíró és ügyész az erdélyi bíróságokon és törvényszékeken, illetve az ügyészségeken, az utóbbi tíz-húsz évben látványosan megnőtt az erdélyi ügyvédi kamarák fiatal magyar tagjainak száma. A Sapientia–EMTE-n és a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen diplomázó magyar jogászok közül sokan sikeresen veszik az egyetem utáni vizsgát, amivel ügyvédbojtárként kerülhetnek be a rendszerbe az ügyvédi irodákon keresztül.
vagy ha ez nem sikerül, elszegődjön vállalati jogásznak, vagy egy ügyvédi iroda munkatársának.
Székelyföldi bíróság tárgyalóterme. A kétnyelvű feliraton túl a kétnyelvűséget az ügyvédek biztosítják
Fotó: Pál Árpád
Máté szerint a fiatal magyar ügyvédek sincsenek könnyű helyzetben, mert a piacon óriási a konkurencia, emiatt kezdőként nagyon nehéz felépíteni azt a klienskört, amely az iroda fennmaradásához és az ügyvéd anyagi megélhetéséhez szükséges. Igazából a fiatal szakember rátermettsége és szakmai hozzáértése dönti el, hogy mennyi kliense lesz, és mennyire sikeres a peres ügyek képviseletében.
A jó szakemberek nem panaszkodnak, mert sok a munkájuk, több ilyen kiváló magyar szakembert ismerek” – fogalmazott portálunknak a kolozsvári jogász.
Máté András ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy nem osztja a magyarok egy részének azt az előítéletét, amely szerint erdélyi magyarként eleve hátrányt jelent kiharcolni az igazat a román igazságszolgáltatásban. Huszonöt éves tapasztalata alapján állítja, nem igazán találkozott olyan bírával, aki magyarellenességet nyilvánított volna a bírósági tárgyalásokon. Inkább az volt a jellemző, hogy a román anyanyelvű bírák is nagyobb empátiával viszonyultak a románul gyengén beszélő idősebb magyarokhoz. Ilyen esetben is kiemelt szerepe van a magyarul beszélő ügyvédnek, aki jogi nyelven teszi egyértelművé a bíró számára, hogy ügyfele mit akart mondani, vagy mit gondol az ügyről.
amikor én képviseltem a helyi tanácsot a Gheorghe Funar polgármester elleni perekben. A román bírák nem voltak Funar mellett elfogultak amiatt, hogy magyar ügyvédként keresem az igazam” – emlékezett vissza Máté András Levente a 2004 előtti kolozsvári helyzetre.

Romániában egy százalék körüli a magyar anyanyelvű bírók és ügyészek száma. A Bukarestben működő Országos Bíró- és Ügyészképző Intézetbe ritkán jutnak be magyarok. Bírósági szóvívővel és jogászképző szakemberrel jártuk körül a témát.
Tűz ütött ki szombat este egy, a Szatmár megyei Borválaszút környéki erdőben található menedékházban – a katasztrófavédelem egységei jelenleg is próbálják megfékezni a lángokat a News.ro hírügynökség tájékoztatása szerint.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szombaton 9 óra 25 perckor Vrancea megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Az AI-detektív (DetectivulAI) elnevezésű platform az első Romániában létrehozott platform, amely azonosítja a mesterséges intelligencia által létrehozott deepfake tartalmakat.
A tető részben beomlott, a falak is veszélyesen repedeznek, a helyszínt benőtte a gaz. A község polgármestere szerint a közöny és a felelőtlenség vezetett oda, hogy a Maros-völgye egykori szimbóluma, a Mocsonyi-kastély mára életveszélyes állapotba került.
Bűnügyi felügyelet alá helyeztek egy Beszterce-Naszód megyei 17 éves fiút, akit három alkalommal is jogosítvány nélküli vezetésen értek a rendőrök.
Az egyházak a magyarság szülőföldjén való megmaradását szolgálják, és ez a megmaradás, a nemzet boldogulása Magyarország legfontosabb célja Szent István óta – hangoztatta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikai államtitkár pénteken Szatmárnémetiben.
Elhalasztotta az ítélethirdetést a Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát rendházból való kilakoltatását kezdeményező helyi önkormányzat által indított perben nagyváradi bíróság pénteken.
A szó szoros értelmében alacsonyan szállt egy személyautó Nagyváradon szerdán este.
Rendőrségi eljárás indult, miután Daniel Cioabă önjelölt „romániai romakirály” fia a beszámolók szerint teherbe ejtette 14 éves „menyasszonyát”, akit a szülők választottak ki számára.
Az ősi magyar szablya egyszerre fegyver, tárgyi örökség és identitáshordozó elem. A tízéves évfordulóját ünneplő Székelyföldi Magyar Szablyavívó Iskoláról Ungurán Lehel vezetővel beszélgettünk.
1 hozzászólás