Kettős mérce a szenvedésre

A kárpótlásbármikor igényelhető, de akit egyszer márvégérvényesen elutasítottak, nem kérhetiújból azt. A 2000. évi 189. számútörvény kártérítést, illetvedíjmentes szolgáltatásokat biztosítmindazoknak, akiket az 1940. szeptember 6. és 1945. március6. között a Romániában hatalomra kerültrendszerek etnikai alapon zaklattak. Azok tartoznak ebbe abesorolásba, akiket akkor gettókba, bel- vagy külföldilágerekbe hurcoltak, lakhelyükről eltávolítottak,fogva tartottak, munkaszolgálatra kényszerítettek,vagy akik túlélték az úgynevezetthalálvonatot. Azonos jogokat élvezhetnek a nemzetiségiindíttatású gyilkosságok áldozatainaközvegyei, ha nem házasodtak újra. Valamennyieningyenes orvosi, illetve kórházi kezelésre,gyógyszerellátásra, évi egy alkalommaldíjmentes gyógyfürdőre, hat távolságiutazásra, illetve díjmentes telefon-, rádió-és televízióbérletre jogosultak. Ameghurcoltatás tényét korabeli dokumentumokkal,végső esetben két tanú közjegyző előtttett nyilatkozatával lehet bizonyítani.
Két éve vita éspereskedés zajlik Kolozs megyében a 2000. évi189. számú törvény alkalmazásáról.A nyugdíjpénztárnak a kárpótlásjogosultságát megállapítóbizottsága szerint ugyanis a jogszabály nemalkalmazható azokra magyarokra, akik a második bécsidöntést követően a hatóságok elől aRomániában maradt Dél-Erdélyből aMagyarországhoz visszacsatolt Észak-Erdélybemenekültek. A Krónika több ízben isfoglalkozott a kérdéssel.
A Kolozs megyei kárpótlásibizottság korábbi elnöke, Adriana Antoci jogászindoklása szerint csak „a Romániában 1940.szeptember 6. és 1945. március 6. között azosztrák–magyar hatóságok általelfoglalt területről szabad területre” menekültekjogosultak kárpótlásra; e szerint a logikaszerint a szabad, tehát román területről azelfoglalt, tehát magyar területre történőmenekülés nem etnikai okok miatt történt. Ajelenleg a megyei nyugdíjpénztár aligazgatóitisztségét betöltő szakember a Krónikátóltudta meg, hogy az általa emlegetett Osztrák–MagyarMonarchia de facto már 1918-ban, de iure 1920-ban megszűnt,és úgy érvelt: az 1940. augusztus 30-i, másodikbécsi döntés utáni Romániában– tehát az Ókirályságban ésDél-Erdélyben – senkit nem zaklattak nemzetiségihovatartozása miatt.

Hazug Kolozs megyeiek?

Hasonló álláspontotképvisel a nyugdíjpénztár kárpótlásibizottsága is. A testület elnöke, Bogdana Baciujogász a Krónika érdeklődéséreközölte: a bizottság értelmezéseszerint a kárpótlási törvény az1940. szeptember 6. után Románia területénberendezkedett idegen rezsimekről, tehát a másodikbécsi döntést követően Észak-Erdélybeberendezkedő Horthy-adminisztrációról ésaz általa etnikai alapon meghurcoltak vagy zaklatottakkárpótlásáról rendelkezik, nempedig azokról, akik Dél-ErdélybőlÉszak-Erdélybe távoztak. Érveléseszerint a román közigazgatás alatt maradt magyarokDél-Erdélyből nem etnikai zaklatások miatt,hanem önszántukból távoztak Észak-Erdélybe;az 1940. szeptember 6-án berendezkedő, Ion Antonescu tábornokvezette szélsőjobb katonai diktatúra, illetve aRománia 1944. augusztus 23-i átállásátkövetően hatalomra kerülő Sãnãtescu-, majdRãdescu-kormányok nem zaklatták a nemzetikisebbségeket. Felvetésünk – miszerint ha ez ígyvolt, miért deportáltak, illetve üldöztek elRomániából kétszázezer zsidót,és miért internálták a dél-, majd1944. augusztus 23-a után az észak-erdélyimagyarok és német ajkúak tízezreit –elől Bogdana Baciu kitért, és arra sem adottmagyarázatot, minként lehetséges, hogy a megyeikárpótlási bizottság egyazon családonbelül egyeseknek megadta a kárpótlásijogosultságot, másoknak pedig nem. Arra sem kaptunkmegnyugtató magyarázatot, hogy miért Kolozsmegyében perelik a legtöbben a nyugdíjpénztárta kérvények sorozatos elutasítása miatt.„Talán azért, mert Kolozs megyében él alegtöbb hazug, akik hamis nyilatkozatok révénakarnak pénzhez jutni. A rendőrség márazonosított is néhányat” – szögezte lea bizottsági elnök, hozzátéve: a törvényrossz és többféleképpen is értelmezhető,ezért sok a vita, de reményét fejezte ki, hogy ajogszabályon nem változtatnak.

Kettős hátrányban

A magyarfenesi Bazsó T. Jenőszerencsésnek mondja magát, mert per nélkülnyert kárpótlást. A Kolozs megyei férfilapunknak elmondta, 1940 augusztusában a Magyarországés Románia közötti országhatáregyik szakaszát úgy húzták meg, hogyMagyarlóna az előbbihez került, a ma is magyar többségűMagyarfenes pedig Romániában maradt. „Tizenkétéves gyermek voltam. Az iskolában és az utcánnem szabadott magyarul beszélnünk. Ha a romántanítók meghallották a magyar szót,megbotoztak. A felnőtteknek is tilos volt az utcán magyarulbeszélni, s aki mégis megtette, megverték.Édesapámat a csendőrségen nagyon elverték,s mert nem bírta tovább, 1940 szeptemberébenmagyar területre, Szászfenesre menekült. Édesanyámvelünk, a hat fiúgyermekkel egy novemberi éjszakánszökött át Szászfenesre” – mesélteBazsó T. Jenő. Falustársának, BárdosSándornak már pereskednie kellett, úgy tudja, alegfelsőbb bíróság a javára döntött,most várja az erről szóló hivatalos értesítést.A szintén magyarfenesi Gyurka Szőcs Ernő sem kapott mégválaszt a legfelsőbb fórumtól. Mint mondta, azemlített időszakban Magyarfenesről elmenekült 70-80személy közül eddig 10-12-en kaptak kárpótlást.„A bécsi döntés után a románcsendőrök nemegyszer terelték össze a falu főterérea magyar férfiakat, verték, megfektették éskúsztatták őket” – idézte fel atörténéseket. Édesapja ilyen előzményekután menekült magyar területre 1941-ben, édesanyjukpedig 1942-ben ment férje után a két gyermekkel.
Egy neve mellőzését kérőmagyarfenesi asszony szóvá tette: a kártérítéstigénylő és emiatt pereskedni kényszerülőKolozs megyei magyarok egy részének ügyétfelvállaló Szőcs Sándor kolozsváriügyvéden múlt, hogy miután a legfelsőbbbíróság elutasította őket, nem fordultidőben Strasbourghoz. Ugyanezt állította BarazsulyCzintos Emil is, aki értetlenségét fejezte ki:„hány mércével mér a nyugdíjpénztár,amikor egyazon családon belül van, akinek megadja akárpótlást, és van, akit elutasít?”Barazsuly is Szőcs ügyvédet teszi felelősséamiatt, hogy most már Strasbourgban sem fordulhatjogorvoslatért. Az ugyancsak magyarfenesi Balla Erzsébetszerint Szőcs ügyvéd azzal nyugtatta őket, hogy a pertmegnyerték, mire kiderült, hogy mégis vesztettek.„A honoráriumot viszont elvette, de hogy adjak pénztolyan ügyvédnek, aki nem képviselte figyelemmel azérdekeinket?” – méltatlankodott a nyugdíjasasszony.

Hézagok, tévedések

Szőcs Sándor ügyvédelismerte: ő is mulasztott, amikor lekésték astrasbourgi emberjogi törvényszékhez forduláshat hónapos határidejét. A kolozsváriügyvéd lapunknak elmondta, az ügyvédiszerződésben nem rögzítették, hogy alegfelsőbb bíróságon való pervesztésesetén automatikusan Strasbourghoz folyamodnak, márpedigennek jogi és anyagi vonzatai is vannak. Ugyanakkor, érveltSzőcs Sándor, mivel a legfelsőbb bíróságihatározatok elfogadása és azok megindokolásaközött négy-öt hónap is eltelik, ahiányos kommunikációt is ideszámítvaigen nagy a lehetősége annak, hogy egy-egyfellebbezési/folyamodási határidő elkerüljea figyelmet. Szerinte ilyen körülmények közöttkésték le a magyarfenesi Balla Erzsébetédesanyja, Filler Erzsébet esetében astrasbourgi folyamodás határidejét. „Telefononarról értesültem 2006 tavaszán, hogy pertnyertünk Bukarestben, de amikor augusztusban megérkeztekaz iratok, rá kellett döbbenem, hogy vesztettünk”– ismerte el Szőcs Sándor, hozzátéve, ekkormár késő volt Strasbourghoz fordulni. Úgytudja, tíz ilyen eset történt 2006 tavaszán,de okultak. Látván, hogy a legfelsőbb bíróságmilyen indoklással utasítja el az emberek igényléseit,kialakították azt a folyamodványszöveget,amellyel határidő előtt Strasbourghoz fordultak, ígylegalább tíz esetben perelik a román államotaz Emberjogi Bíróságon.
A nemzetiségi alaponmeghurcoltak ügyében Szőcs Sándor kétrészben összesen közel 150 ember jogi képviseletétvállalta el. Az első, hetvenes „csomagból” 55, amásodik, nyolcvanas „csomagból” 77 pert nyert megjogerősen, 20-25 per van folyamatban a kolozsváritáblabíróságon vagy a bukarestilegfelsőbb bíróságon.

B. L.

Több százezer emberthurcoltak meg

Történeti forrásoktöbb százezerre teszik azoknak a számát,akiket 1940-től kezdődően a második világháborúvégső szakaszáig nemzetiségi hovatartozásukmiatt meghurcoltak. Ion Antonescu tábornok kormányzása(1940–44) idején Moldvából több mint 200ezer zsidót deportáltak, a iaºi-i zsidóellenespogromnak több mint 20 ezer áldozatárólszólnak a források. Magyarország 1944. március19-i náci megszállását követőenÉszak-Erdélyből közel 132 ezer zsidóthurcoltak el a hitleri koncentrációs táborokba.Az 1940. augusztus 30-i második bécsi döntéstkövetően az Antonescu-diktatúra elől több mint 200ezer magyar menekült az anyaországhoz visszatértÉszak-Erdélybe, ahonnan ugyanannyi románvándorolt a Romániánál maradtDél-Erdélybe. Az addig a náci Németországoldalán harcoló Románia 1944. augusztus 23-iátállását követően ConstantinSãnãtescu és Nicolae Rãdescu tábornokok kormányainaka rendeletei nyomán nemzetiségi hovatartozásukmiatt a román csendőrség internálótáborokbahurcolta az erdélyi magyar, sváb, később szászférfiakat, de asszonyokat és gyermekeket sem kíméltek,ezrek hunytak el az éhínségben és ajárványokban. Kárpótlást kérhetnekpéldául a szárazajtai, csíkszentdomokosi,egeresi, gyantai, gyergyószentmiklósi magyarellenesvérengzések áldozatainak özvegyei is.