Hirdetés

Kétséges rajzórák az Apáczai-gimnáziumban

Nem valószínű, hogy a kolozsvári Apáczai Csere János Gimnázium ősztől elindíthatja a magyar tannyelvű ötödikes képzőművészeti osztályt, mert ehhez egyszerűen nincs meg a szükséges gyermeklétszám – nyilatkozta lapunknak Király András.

Kiss Előd-Gergely

2016. február 22., 19:392016. február 22., 19:39

Az RMDSZ oktatásügyi államtitkára rámutatott: a törvény szerint legalább 12 tanuló szükséges egy osztály létrehozásához, de egy városban átlagosan 20–25 gyermek alkot külön csoportot, egy másik előírás szerint ugyanakkor minden megyének bele kell férnie a megadott költségvetésbe. „Mindezeket egybevetve kicsi annak az esélye – főként városon –, hogy 20-as létszám alatt indíthassanak külön osztályt” – magyarázta Király.

Az államtitkár elmondta: értesült arról, hogy a kolozsvári gimnázium vezetősége, pedagógusai, valamint szülők és képzőművészek is aláírták a második párhuzamos ötödik osztály elindítását szorgalmazó petíciót, a téma azonban meglátása szerint évek óta problémát okoz, „hol sikerül, hol nem engedélyeztetni a második csoportot”.

Király úgy vélte: értékelendő a magyar tannyelvű képzőművészeti képzés megmentésére tett erőfeszítés, ő ugyanakkor szkeptikus, szerinte az oktatási minisztérium jelenlegi hozzáállásából kiindulva nehezen elképzelhető, hogy az Apáczai egyetlen negyedik osztályába járó 29 gyermek számára két ötödiket indíthassanak.

Király András emlékeztetett: az oktatási tárca keretszámokat hagy jóvá, a beiskolázásra vonatkozó konkrét döntés a tanfelügyelőség hatáskörébe tartozik. Ugyanakkor megerősítette, amit korábban Török Zoltán Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes mondott a Krónikának, hogy abban az esetben, ha ősztől egy–két tervezett osztály mégsem indul el más tanintézetekben, a szabadon maradt helyeket elvileg megkaphatja az Apáczai, az államtitkár azonban erre is kevés lehetőséget lát.

Felvetésünkre, hogy a gimnázium őszig máshonnan toborozhat elég gyermeket, Király kifejtette: ezzel az a gond, hogy az így „szerzett” tanulók máshonnan fognak hiányozni. „A Kolozs megyei iskolaigazgatóknak ezt minden évben időben meg kellene beszélniük egymással, és akkor talán nem merülnének fel ilyen problémák. A tanügyminiszter egyébként hétvégén Kolozsvárra utazik, fel lehet neki vetni a kérdést” – tette hozzá az államtitkár.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
2026. augusztus 14., péntek

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára

Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára
2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
Hirdetés
Hirdetés