Hirdetés

Kétnyelvű utcanévtáblákat kér a Szabad Emberek Pártja

A Marosvásárhelyen létrejött Szabad Emberek Pártja (POL) nyílt levélben hívja fel Dorin Florea polgármester figyelmét a kétnyelvűség tiszteletben tartására.

Szucher Ervin

2015. november 12., 14:242015. november 12., 14:24

A Dan Maşca üzletember által vezetett alakulat arra kívánja emlékeztetni az elöljárót, hogy a romániai jogszabályok és a Románia által ratifikált nemzetközi szerződések a városházát és a polgármestert arra kötelezik, hogy kétnyelvű utcanévtáblákat szereljen Marosvásárhely területére. A levélírók pozitív példaként a várossal összenőtt Marosszentgyörgyöt említik, ahol a közel ötven százalékos románságot nem zavarják a néhány évvel ezelőtt kifüggesztett kétnyelvű táblák.

„Elfogadhatatlan, hogy a szóban forgó normatívákat Marosvásárhelyen nem alkalmazzák, legalább minimális tiszteletadásként, válaszul egy olyan közösség kérésére, amelynek száma, jelen pillanatban a lakosság feléhez közeledik, ám a múltban a többséget képviselte. Szeretnénk önt arra is emlékeztetni, hogy a magyar lakosságot olyan állampolgárok teszi ki, akik a román lakókhoz hasonlóan adófizetők, tehát ugyanolyan jogokkal rendelkeznek, illetve ugyanúgy járulnak hozzá a város fejlesztéséhez, mint a közösség bármelyik tagja\" – írja levelében a Maşca által vezetett új politikai alakulat. A POL meggyőződése, hogy a marosvásárhelyi közösség legértékesebb kincse a kulturális, etnikai és vallási sokszínűség, amelyet a polgármesternek kötelessége lenne megőrizni.

A valós kétnyelvű táblákat követelő, nemrég létrejött politikai alakulat meggyőződése, hogy bármilyen, a témával kapcsolatos vita csakis választási kampánystratégia, amely már nem aktuális a huszonegyedik században. „Végtelen sajnálattal állapítjuk meg, hogy a közbeszédbe is újra becsúsztak a szélsőséges üzenetek. Ez rendkívül aggasztó, ugyanis ez a marosvásárhelyi fiatal generáció közötti, nemzeti különbözőségekből fakadó viták kiéleződését és elfajulását eredményezi\" – figyelmeztet a Szabad Emberek Pártja vezetője.

Még a szervezet megalakulása előtt, az utóbbi hónapokban Dan Maşca több ízben is állást foglalt a várost újra eluraló magyarellenes hangulat kapcsán. Nyilatkozataik és megnyilvánulásaik miatt a fiatal üzletember-politikus többször bírálta a város és a fennhatósága alá tartozó rendőrség vezetőit.

A vállalkozó hónapokon keresztül saját közösségi oldalára portréja helyett két összefogó kezet ábrázoló rajzot posztolt, mely a két etnikum nemzeti színeiben pompázott. Ezt a képet a közelmúltban a Strada Libertăţii – Szabadság utca, civilek által szerelt kétnyelvű táblája váltotta fel. Határozott kiállása miatt Maşca és alakulata a román politikusok ellenségévé nőtte ki magát. A többségi pártok közül Marosvásárhelyen csak a volt demokrata-liberális és a liberális alakulat vállalta fel a részleges kétnyelvűsítést.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés