
Hosszas huzavona után elkészült a nagyváradi önkormányzat által uniós támogatással, mintegy 91 millió lejből felépített első élményfürdő.
2016. május 29., 16:292016. május 29., 16:29
Bár az apróbb korrigálások még hátravannak, a polgármesteri hivatal pénteken átvette a munkálatokat a kivitelező szegedi KÉSZ vállalattól, hogy utána megkezdődjék a megnyitáshoz szükséges engedélyeztetési folyamat. Az aquaparkot majdan kezelő Közterület-fenntartó Igazgatóság vezetője, Liviu Andrică lapunknak úgy nyilatkozott, ez várhatóan júliusban zárul le.
A sajtó jelenlétében megtartott átadás után Adriana Sava projektmenedzser kalauzolta körbe az egybegyűlteket a több mint 1500 személy befogadására alkalmas komplexumban, ahol összesen 7 szabadtéri és 13 beltéri medence, egy multifunkcionális sportpálya, wellness- és spaszolgáltatások várják majd a kikapcsolódni vágyókat. Van hullámfürdő, de az úszómedence és műugrómedence sem hiányzik – utóbbi országos versenynek is otthont adhat –, és összesen több mint egy kilométer hosszú – 9 külső és 4 beltéri – csúszda teszi teljessé a kínálatot. „A műszaki területeket zöldövezettel és egy tavirózsás műtavacskával bújtattuk el\" – mutatott körbe Sava.
A modern tűzvédelmi rendszerrel ellátott üvegkupolás, formáját tekintve lótuszvirágra emlékeztető épületben, az öltözőkön és a zuhanyzókon át vezet az út a trópusi hangulatot kölcsönző növényzettel díszített strandra. A spa részlegen a finn, orosz és aromaterápiás szaunán át a gőzfürdőig és törökfürdőig szinte minden megtalálható, míg a wellness részlegen a különböző kezelésekre és masszázsra alkalmas szobákon kívül két VIP-jacuzzit lehet majd kibérelni privát partikhoz. Külön játszóterületet alakítottak ki a kisgyermekeknek, és Sava szerint a közegészségügyi ellenőrök is dicsérően nyilatkoztak a földszinten lévő közétkeztetési terület felszereltségéről.
Az eredetileg Wellness Termal Nymphaea Komplexumra keresztelt projektet, mint ismeretes, már több mint két éve le kellett volna zárni, de eleinte a régi strand kereskedőivel pereskedett az önkormányzat, majd a bukaresti vállalat által elkészített, ám használhatatlan terv gátolta az építkezés elkezdését. 2014-ben még pluszterületet kellett szereznie hozzá a városnak – ekkor cserélte el az RMDSZ által létrehozott Mecénás Alapítvány a strand melletti, hírhedt Ady-központot a Léda-házra –, hogy utána egy magyarországi céggel elkészítesse azt a végleges tervet, amelynek alapján a KÉSZ tavaly februárban megkezdte a munkát. A már említett Ady-központot azóta lebontották, és most a területet megvásárló Lotus Center – amely időközben a Nymphaea nevet levédette – épít ott egy kilencemeletes szállodát.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
szóljon hozzá!