2011. november 08., 07:572011. november 08., 07:57
Fekete Anna, a Goscom gázszolgáltató vállalat igazgatója elmondta: a három érintett negyed közül kettőben – a Kossuth Lajos és Testvériség utcák környékén – a múlt héten beindult a szolgáltatás. „A 400 ezer lejnyi elmaradásokból 30 ezer lejt sikerült visszaszereznünk. Ha a lakók nem tartják be a megállapodást, újra a felfüggesztés mellett döntünk” – mondta az igazgató. Hozzátette: lehetséges, hogy az ANL-s lakások esetében is így fognak eljárni, a Pacsirta és a Nagymező utcában található 12 tömbház lakói ugyanis többszöri felszólításra sem fizettek. „Folytatni fogjuk az eljárást, ha ugyanis nem sikerül behajtani a tartozásokat, a Goscom nem tudja kifizetni számláit a szállítónak, ebben az esetben pedig az egész város gáz nélkül marad” – hangsúlyozta Fekete Anna.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?