
Fotó: Facebook/Aeroportul Oradea
December helyett mindössze jövő február utolsó hetében indulnak újra a Ryanair nagyváradi járatai – jelentette be a Krónikához csütörtökön eljuttatott közleményében a Körös-parti város önkormányzata. Mint írták, figyelembe véve a koronavírus-világjárvány által előidézett helyzetet, az ír fapados légitársasággal közösen a járatok elindításának halasztása mellett döntöttek.
2020. november 12., 16:472020. november 12., 16:47
2020. november 12., 17:132020. november 12., 17:13
Amint arról korábban írtunk, a váradi önkormányzat szeptember végén örömmel jelentette be, hogy „visszaszállnak” a városba a Ryanair gépei, az Európai Bizottság által is jóváhagyott támogatási konstrukciónak köszönhetően az ír légitársaság a maximális 800 000 eurós támogatást kapja, és
A csütörtöki tájékoztatás szerint a finanszírozási szerződés kitér a mostanihoz hasonló helyzetekre is, így a tizenkét hónapra megkötött megállapodás nem sérül, mivel a halasztás nyomán csak 2021 februárjától lesz hatályos.
Mint ismeretes, a váradi repülőtér ma csak nevében nemzetközi, mindössze Bukarestbe indulnak, és a román fővárosból érkeznek repülőgépek.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!