Hirdetés

Kerettanterv: győztes természettudományok

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

A természettudományok és a technikai ismeretek irányába mozdítanák el a jelenlegi 5–8. osztályos kerettantervet a közvitán részt vett szakemberek – derül ki az oktatási minisztérium keretében működő Neveléstudományi Intézet (ISE) összesítéséből. 

Pap Melinda

2016. február 16., 18:552016. február 16., 18:55

A hozzászóló pedagógusok ugyanakkor nagyobb hangsúlyt fektetnének az egészségügyi és szexuális nevelésre és az állampolgári ismeretek mellett gazdasági, jogi, ökológiai, közlekedési, fogyasztó- és gyermekvédelmi tudással is felruháznák az általános iskolásokat.

A Mediafax hírügynökség beszámolója szerint a három kerettanterv-variánst kidolgozó minisztériumi intézet a javaslatok összegzése után arra a következtetésre jutott, hogy a hozzászólók zöme a második, a természettudományokat és a technikai ismereteket előtérbe helyező változat mellett tette le voksát.

Ciprian Fartuşnic, az intézet igazgatója az eredmények keddi ismertetésekor elmondta: ez a természettudományok és a technikai ismeretek erősítését tűzi ki célul, és nagy hangsúlyt fektet a fizika és kémia oktatására. A másik két, kevésbé népszerű variánsról elmondta, az első a jelenlegi kerettanterv folytatásaként értelmezhető, csökkentett óraszámban, megkönynyítve ezáltal az elemiből az általános iskolába való átmenetet. A harmadik változat pedig az ember és a természet közötti kapcsolatra fektette a hangsúlyt, és a történelem- és földrajzórák számának növelése mellett tört lándzsát.

Megnevelné Romániát Klaus Johannis
Az oktatás és kutatás témájában indított országos közvitát hétfőn a Cotroceni-palotában Klaus Johannis államfő. Elmondta, a most kezdődő tanácskozás a nagyszabású, Tanult Románia elnevezésű projekt része, amely pedagógus lévén nagyon közel áll hozzá. Kifejtette, azt szeretné, ha 2018-ra, az egyesülés centenáriumára megszületne a társadalmi szintű konszenzus a hazai oktatásról és az erre vonatkozó közpolitikákról. Emlékeztetett, hogy államelnökként többször is hangsúlyozta, hogy az ország jövője szorosan összefügg az oktatás minőségével. Az oktatási reformnak nemcsak szlogen szintjén kellene léteznie, és ahelyett, hogy ez évről évre, oktatási miniszterről miniszterre változna, átfogó, hosszú távú stratégiára van szükség.

Ciprian Fartuşnic beszámolója szerint a kerettanterv közvitájába 18 255-en kapcsolódtak be, és a hozzászólók 39,7 százaléka a második tervezetre szavazott. Az első variánst a résztvevők 19,4, a harmadik változatot 27,4 százaléka ítélte megfelelőnek, míg a szakemberek 13,3 százaléka egyik alternatívát sem tartotta elfogadhatónak. A közvitán részt vett szakemberek saját javaslatokat is megfogalmaztak, ezeket a következőkben elemzik az intézet munkatársai, tette hozzá az igazgató. Az eddigi következtetésekről Ciprian Fartuşnic elmondta: a többség a status quo megtartását szeretné, az óraszám arányos csökkentése mellett.

Arról is beszámolt, hogy a pedagógusok javaslatai között szerepel a történelemórák számának növelése és a latinórák megtartása – amint azt a Román Akadémia is kérte –, a számítástechnika tanításának valamenynyi évfolyamra való kiterjesztése, legkevesebb két idegen nyelv oktatása, illetve a technológiai nevelés bevezetése.

Továbbá javasolták az anyanyelvi ismeretek elmélyítését – ennek keretében a román nyelvnek a jelenlegi óraszámban való oktatását –, illetve azt, hogy a gyerekek heti egy órában szakemberrel beszélhessék meg gondjaikat. Az egészségügyi, szexuális, állampolgári, jogi, gazdasági, közlekedési, fogyasztóvédelmi és gyermekvédelmi ismeretek átadását szintén fontosnak vélik az oktatók, akik egyébként a választható tantárgyak arányát is növelnék.

Egyébként a közvitán résztvevők 63,5 százaléka volt oktató, 42 százalék pedig általános iskolai tanár. A hozzászólók 27 százaléka volt szülő és diák, illetve a javaslatok 9,5 százaléka érkezett a civil szférából, derül ki a minisztérium összesítéséből.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
2026. augusztus 14., péntek

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése
2026. augusztus 14., péntek

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára

Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára
Hirdetés
Hirdetés