Keresztúti ájtatosságot tartottak Gyergyószentmiklóson

„A keresztúti ájtatosságot végezve szembesülünk saját megpróbáltatásainkkal, saját nehézségeinkkel, saját szenvedéseinkkel, és az Üdvözítő szenvedését szemlélve, látva az ő lelki erejét, mindannyian erőt meríthetünk a saját keresztünk hordozásához” – hangsúlyozta beszédében Szilágyi Lőrinc örmény katolikus plébános, mielőtt áldását adta a keresztúti ájtatosságra összegyűlt hívekre.

A nagyszámú fiatal kedvéért azt is részletezte, hogy az örmény keresztúti ájtatosságnak kettővel több stációja van, mint a római katolikusnak. Ugyanis külön stációja van annak a momentumnak, amikor Jézus visszavonul a Getszemáni-kertbe, de külön stációja van annak a jelenetnek is, amikor Júdás csókkal árulja el mesterét. A papi áldás után az egybegyűltek előbb megemlékeztek a 20. század eleji örmény genocídiumról, amelynek történelmi vonatkozásait Csergő Tibor történész, a Tarisznyás Márton Múzeum igazgatója ismertette. „Az örménység genocídiumáról azért kell megemlékeznünk, mert egy népirtásnak soha nincsenek nyertesei” – fogalmazott a történész kifejtve, hogy áldozatként vagy elkövetőként, de akár passzív szemlélőként is bárki részese lehet egy ilyen eseménynek. Április 24-én a világ bármely táján élő örménység arra a mészárlásra emlékezik, amelyet az Ifjú Törökök vezette kormány rendelt el 1915–22 között. Ebben az időszakban több mint másfél millió örményt végeztek ki, és több millióan kényszerültek arra, hogy szülőföldjüket elhagyva más országokban keressenek menedéket.

A ma már mindössze háromszáz főre tehető gyergyói örmények ősei a 17. század elején Moldván keresztül érkeztek be Erdélybe, tehát az ő jelenlétük nem hozható összefüggésbe a genocídiummal. Abban az időszakban Erdélyt olyan stabilitás jellemezte, amely kedvezett a főként kereskedéssel foglalkozó, az őshazából a török–tatár dúlások miatt menekülni kényszerülő örménységnek. 1668-ban I. Apafi Mihály fejedelem hivatalosan is szentesítette az örmények erdélyi státusát, akik a későbbiek során iskolákat, templomokat, céheket alapítottak, és jelentősen hozzájárultak Erdély gazdasági-társadalmi fejlődéséhez.