2011. március 02., 09:172011. március 02., 09:17
A szakember rámutatott, az új jogszabály értelmében csak azok az iskolák rendelkezhetnek önálló jogi személyiséggel, amelyekben több mint 300 diák tanul. Ugyanakkor a törvény azt is kimondja, hogy valamennyi községben működhet egyetlen önálló tanintézet, abban az esetben is, ha a gyereklétszám kevesebb mint 300 fő.
A Kovászna megyei tanfelügyelőség készített egy összesítést, melyből kiderült, hogy a törvény előírásai miatt a térségben négy városi iskola elveszíti majd a jogi személyiségét. A felmérés ugyanakkor arra is rámutat, hogy a megye 39 községében 22 iskolában 300-nál kevesebb gyerek tanul. A községi tanintézetek ugyan megtartják az önálló státust, ám a finanszírozásuk már kérdéses, szögezte le Keresztély Irma.
A főtanfelügyelő elmondta, a vidéki iskolák többségében 200-nál kevesebb gyerek tanul, az új tanügyi törvény által előírt fejkvótarendszer bevezetésével ekkora létszámmal nem lesz biztosítva a tanárok fizetése.
A megyei önkormányzatok csak a beruházásokba pótolhatnak be, a fizetésalap hiányzó részét a helyi tanácsoknak kell fizetniük, viszont a vidéki önkormányzatok többségének nincs erre fedezete, mutatott rá a szakember.
Keresztély Irma arra is rámutatott, hogy ott sem spórolnak sokat, ahol megszűnik a tanintézet jogi személyisége, hiszen egy fél titkárnői és egy fél könyvelői állást számolnak fel, illetve az igazgató és az aligazgató intézményvezetői pótlékait sem kell fizetni, ám ők pedagógusként továbbra is az iskolában maradnak. Aggasztó, hogy a rendszeren már nem lehet sokat módosítani, és a költségeket nem lesz ahonnan lefaragni, hiszen minden egyes községközpontban kötelező módon működnie kell egy általános iskolának, szögezte le Keresztély Irma.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).