
Kereskényi Gábor
Fotó: Facebook/Kereskényi Gábor
Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere pénteken cáfolta az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Szatmár megyei elnökének a kijelentéseit, s lapunknak elmondta, a néppárt kérésére már szeptember 27-én, szerdán kiállították az engedélyt a tüntetés megszervezésére.
2017. szeptember 29., 11:342017. szeptember 29., 11:34
2017. szeptember 29., 13:372017. szeptember 29., 13:37
Az elöljáró a Krónikának elmondta, méltatlannak tartja az EMNP vádaskodásait, annál is inkább, mert a szatmárnémeti önkormányzat épp csütörtökön fogadott egy nyilatkozatot, melyben
amely szinte teljesen lehetetlenné teszi az anyanyelvű oktatást, ezen belül pedig az ukrajnai kissebbségek hosszútávú megmaradását. A nyilatkozatot a megyeszékhelyi önkormányzat valamennyi frakciójának vezetője ellátta kézjegyével.
A nyilatkozatban leszögezik, a törvény nem csak az európai normákkal megy szembe, hanem teljesen ellentmond több nemzetközi szerződésben is megfogalmazott alapértéknek, olyanoknak, amelyeket megalakulása után Ukrajna is aláírt. Elfogadásával Ukrajna elutasította az európai értékrendet és veszélybe sodorta azon szándékát, hogy az európai közösség teljes értékű tagja lehessen – szögezik le a közleményben, melyek a kijevi kormánynak is eljuttatnak.
– jegyezte meg Kereskényi Gábor.
Amint arról beszámoltunk, Kiszner Csaba, az EMNP Szatmár megyei szervezetének elnöke csütörtöki közleményében arról tájékoztatott, hogy mégsem tartja meg október elsején az új ukrán oktatási törvény elleni tiltakozását az Erdélyi Magyar Néppárt Szatmárnémetiben, mivel a szervezők nem kaptak engedélyt a rendezvény lebonyolítására a megyeszékhely polgármesteri hivatalától. A politikus szégyenletesnek nevezte, hogy az állampolgárok szabad gyülekezésének jogát éppen egy ilyen fontos ügy kapcsán veszi semmibe Szatmárnémeti városának önkormányzata.

Mégsem tartja meg október elsején az új ukrán oktatási törvény elleni tiltakozását az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Szatmárnémetiben, mivel a szervezők nem kaptak engedélyt a rendezvény lebonyolítására a megyeszékhely polgármesteri hivatalától.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
szóljon hozzá!