Amint a szervezõk megfogalmazták, a rendezvény fõ célja az erdélyi magyarság szolidaritásának és politikai egységének a felmutatása. Ezért a megyei szervezet ügyvezetõ elnöke két héttel ezelõtt körlevélben figyelmeztette erre a Maros megyei községek polgármestereit és alpolgármestereit. Szabó Árpád október 30-án írott, 223-as számmal iktatott levele leszögezi, hogy „Maros megye mintegy 800 küldöttel/résztvevõvel kell hogy képviseltesse magát\". Az ügyvezetõ elnök szerint „alapvetõen fontos, hogy településekre lebontott pontos listák készüljenek azokról, akik részt vesznek a kampányzáró rendezvényen\". Kettõs célú körlevél Szabó Árpád nem tartja utasító hangvételûnek a körlevelet. A Krónika által megkeresett ügyvezetõ elnök elõbb a sportcsarnok véges befogadóképességével magyarázta felhívását. „Ezt a termet csupán a vásárhelyi közönség is képes lenne megtölteni, de nem az a célunk, hogy a tömeg fele kint rekedjen. Ezért Maros megyének mindössze nyolcszáz hely jut, amit településenként úgy kell elosztanunk, hogy senki ne sértõdjék meg\" – magyarázta Szabó. Amikor felvetettük, hogy a levélbõl nem az olvasható ki, hogy a megye „mindössze nyolcszáz hellyel\" rendelkezik, hanem az, hogy „mintegy nyolcszáz küldöttel/résztvevõvel kell hogy képviseltesse magát\", az ügyvezetõ elnök más magyarázattal szolgált. „Valójában az a célunk, hogy mutassuk meg, Erdélyben igenis létezik egy erõs magyarság, melyre a román pártok is felnézhetnek\" – mondta. A Szabó Árpád által igényelt lista elkészítése és november 7-éig való leadása Szepessy László szerint azért volt fontos, hogy a szervezõk idõben tájékoztassák a közlekedésügyi rendõrséget arról, hány nagybusz, kisbusz és személygépkocsi érkezik a sportcsarnok térségébe. Amint Szepessynek megemlítettük, hogy a körlevél nem a gépjármûvekrõl kér elõzetes információt, hanem „azokról, akik részt vesznek a kampányzáró rendezvényen\", az elnöki hivatal igazgatója ingerülten kérdõre vonta a Krónikát, hogy miként juthatott egy belsõ körlevél birtokába. „Honnan van neked ilyen leveled? Te hol vagy polgármester, a temetõ melletti településen, ahova házat építettél?!\" – kiabálta a telefonba Markó Béla tanácsosa. Természetesnek vélt felhívás A szövetség legtöbb polgármestere nem lát semmi kivetnivalót a felszólításban. „Számomra ez nem ukáz, mert a megyei szervezetnél nekem nincsenek fõnökeim, és csak a Fennvaló parancsol. Viszont elmegyek, ott leszek, és viszem magammal azokat is, akik úgy érzik, hogy RMDSZ-es tisztségviselõként kötelességük ott lenni\" – szögezte le Vízi József. Marosszentgyörgy alpolgármestere hozzátette, hogy õ román zászlót is visz magával, amit kész átadni Traian Bãsescunak, hogy „lengesse, ha eljön, ahogy a tévében megígérte\". Az államfõ a Realitatea Tv-ben szerdán este említette meg, hogy amenynyiben hívják, az RMDSZ kampányzáró rendezvényére is hajlandó eljönni. Az ötlettel néhány héttel ezelõtt a szövetség ügyvezetõ alelnöke, Borbély László miniszter rukkolt elõ, kiváltva ezzel felettese, Markó Béla nemtetszését. „Az emberek szívesen jönnek\" – fejtette ki Simon István kerelõszentpáli polgármester, miután kerületi RMDSZ-elnökként két autóbusznyira való jelentkezõt írt össze községébõl és a környék kisvárosából, faluiból. „Voltak olyanok is, akik nem fértek be a keretbe, õket tanácsos kollégáim hozzák be Vásárhelyre saját autóikkal\" – tette hozzá. Karácsony Károly, Nyárádgálfalva polgármestere is kevésnek tartotta a község számára leosztott 15 helyet. Mint mondta, az RMDSZ listája szerint három faluból kellett volna összegyûjtenie az embereket, holott a községet hét település alkotja. „Én mindenkinek szóltam, hogy sértõdés ne essék, mert tudom, hogy sokakat érdekel a rendezvény\" – nyilatkozta lapunknak Karácsony. A nyárádgálfalvi elöljáró viszont úgy tudja, hogy a jelenlét nem kötelezõ, a megyei vezetõség mindössze azt javasolta, hogy „jó lenne eljönni\". Nem mindenkinek tetszik, mégis eljön „Én eddig is szívesen eljártam az RMDSZ rendezvényeire, mozgósítottam a tanácsosaimat, szomszédaimat, családtagjaimat, nem volt szükségem efféle felszólításokra. Ennek a levélnek a tartalma viszont a ’89 elõtti hangulatot idézi fel, amikor az elvtársak minden megnyilvánulására biztosítani kellett a tapsoló tömeget. Akkor is listákat állítottak össze, és kötelezték az embereket, hogy megjelenjenek a rendezvényen, most is azt teszik\" – háborgott egy neve elhallgatását kérõ Maros megyei polgármester. Mint mondta, õ azzal is tisztában van, hogy „valaki majd úgy is beárulja\", de ez nem gátolhatja meg abban, hogy hangot adjon véleményének. Kérdésünkre, hogy miért nem vállalja neve felfedését, az elöljáró a községet érintõ bosszút hozta fel mentségül. „Nem attól tartok, hogy engem kicsinálnak, mert függetlenként is megnyerhetem a választásokat. Sokkal jobban bántana, ha a település elesne azoktól a pénzforrásoktból, melyeket az RMDSZ vezetõi már jó ideje megígértek\" – magyarázta a polgármester. Marosvásárhely jelenlegi alpolgármestere és polgármester-jelöltje a Krónikától értesült a levél tartalmáról. Csegzi Sándor úgy vélte, hogy azért nem jutott el hozzá Szabó Árpád felhívása, mert az kimondottan a községi települések elöljáróihoz szól. Szerinte a felszólítás tartalma és hangneme bizonyos észrevételekre és kommentárokra ad lehetõséget, de ezeket a választások utáni idõszakban kell megvitatni. „Az egy dolog, hogy miként reagálnék egy ilyenszerû felszólításra. Most viszont az a fontos, hogy minél több magyar szavazót megmozgassunk, aki majd november 25-én az urnák elé járul\" – vélekedett Csegzi Sándor. A „szervezetlenség\" hátrányai Az utóbbi idõszakban több ízben is kiderült, amennyiben az RMDSZ-nek nem sikerül beszervezett közönséggel megtöltenie a nézõteret, kellemetlen meglepetéseknek teszi ki magát. Két évvel ezelõtt a marosvásárhelyi ligeti stadionban az RMDSZ által meghívott Omega együttes fellépése elõtt hurrogták le és fütyülték ki Markó Béla szövetségi elnököt. A tulipános zászlók lengetése mellett hiába hallatszott minden második mondat után viharos taps a fõtribünbõl, a lelátó többi részébõl és a küzdõtérrõl Markó Béla beszédét folyamatos bekiáltások, füttykoncert és hurrogás zavarta meg. Hasonlóan járt két héttel ezelõtt Frunda György is, aki a zsúfolásig telt vásárhelyi sportcsarnok közönségéhez szólt. Rúzsa Magdi fellépése elõtt Frunda igyekezett tömören és humorosan fogalmazni, de a közönség egy része, még mielõtt megszólalt volna, hurrogásba kezdett.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.