
Kelemen Hunor szerint a román parlament jobboldali ellenzéki pártjai versenyt futnak egymással a kisebbségellenességben.
2017. április 21., 17:342017. április 21., 17:34
Az RMDSZ elnöke pénteken a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) kolozsvári ülésén tartott politikai beszámolójában minősítette így azt a tényt, hogy csütörtökön három ellenzéki párt képviselői alkotmánybírósági óvást nyújtottak be a kórházi anyanyelvhasználatot elősegítő törvénymódosítások ellen.
Az RMDSZ által javasolt törvénymódosításokat múlt héten ellenszavazat nélkül fogadta el a képviselőház, és hatályba lépéséhez már csak Klaus Johannis államfő aláírására lett volna szükség. Az elnök kijelentette: értesülései szerint a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke, Traian Băsescu volt államfő indította el a törvénymódosítások elleni támadást. Megjegyezte, hogy Băsescu kétszer szerzett elnöki mandátumot a magyarok szavazataival. Szerinte a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetői is csak azt nehezményezték, hogy nem ők maguk indították el azt a jogi procedúrát, amely a törvények hatályossá válását veszélyezteti.
Kelemen Hunor szerint a történteknek az a tanulsága, hogy az RMDSZ csakis az erdélyi magyarságra számíthat. Azok a román politikusok sem a magyarság barátai, akik elmennek Székelyföldre – utalt Traian Băsescura. „Egy szövetségünk van: a magyarság” – jelentette ki az elnök. Hozzátette: ennek a tudatában kell a román pártokkal megállapodásokat kötni. Szerinte mindezek ellenére szükség van a megállapodásokra, mert különben a hat százalékos magyarság nem tud eredményeket elérni a törvényhozásban.
Kelemen Hunor ugyanakkor biztatónak minősítette az RMDSZ együttműködését a kormánykoalícióval. Hozzátette: reményei szerint úgy sikerül módosítani a helyi közigazgatási törvényt, hogy az megfeleljen Románia nemzetközi vállalásainak. Kijelentette: a benyújtott törvénymódosítási tervezetben annak a helyi küszöbértéknek a csökkentését kezdeményezték, amely fölött megilletik a kisebbségeket a nyelvhasználati jogok. A tervezett módosítás kizárná a törvény félreértelmezési lehetőségeit, és szankciókat is megszabna a törvény megszegésére.
Az RMDSZ elnöke fontosnak tartotta ugyanakkor, hogy a szövetségnek sikerült nemzetközi támogatást szerezni a törekvései megvalósításához. Azt hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériumának a Romániáról szóló jelentésébe bekerültek az RMDSZ által jelzett sérelmek, és a szövetségnek az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójával (FUEN) összefogva először sikerült az Európai Unió elé vinnie az európai őshonos kisebbségek ügyét. Az elnök az Európai Bizottság által bejegyzett Minority SafePack polgári kezdeményezésre utalt, amelyhez a jövő hónapban kezdik gyűjteni Európa-szerte a támogató aláírásokat.
Az SZKT megvitatta az alapszabály- és programmódosítási javaslatokat, és elfogadta ezek közül azokat, amelyek majd a testület javaslataiként terjesztenek szavazásra a május 13-án tartandó zilahi kongresszuson. Elfogadta: hogy a szövetség helyi döntéshozó testületeiben egyharmados arányt kell biztosítani a nők számára. Ahol ez nem lehetséges, ott a felettes testület adhat felmentést az arányossági kritérium teljesítése alól. Kompromisszumos megoldásként azt is elfogadta, hogy 15 százalékos kvótát kell biztosítani a nőszervezetnek a területi és országos testületekben.
Az SZKT 95 támogató, és három ellenszavazattal választotta az önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnökké Horváth Annát, Kolozsvár nemrég lemondott alpolgármesterét.
A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.
A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.