
Az RMDSZ elnöke tovább erősítené a Fidesszel kialakított partnerséget
Fotó: RMDSZ
Kelemen Hunor szerint a romániai magyarságnak az az érdeke, hogy továbbra is olyan kormány irányítsa Magyarországot, amely bizonyította: nemzetpolitikai víziójában és a mindennapi gyakorlatban fontos teret foglalnak el az erdélyi magyarok.
2017. szeptember 22., 19:592017. szeptember 22., 19:59
2017. szeptember 22., 20:062017. szeptember 22., 20:06
Az RMDSZ elnöke pénteken Kolozsváron beszélt erről azon az eseményen, amelyen magyar nyelvű ügyintéző irodát nyitottak a kincses város Főterén. Kelemen Hunor kijelentette: az RMDSZ partnerre lelt a Fidesz-KDNP-ben, és tovább szeretnék erősíteni ezt a partnerséget.
A Fidesz-KDNP-ben partnerre leltünk, ezt a partnerséget pedig tovább szeretnénk erősíteni” – idézte az RMDSZ hírlevele a szövetség elnökét. Kelemen Hunor kifejtette: kihívásokkal teli időszak elé néz az erdélyi magyarság, hiszen a következő években legalább három fontos tényezőtől függ, hogy miként tudja érvényesíteni érdekeit a közösség. A politikus utalt a nagyromán egyesülés jövő évi centenáriumára, a 2018-as magyarországi választások kimenetelére, valamint az európai uniós reformokra.
A székelyudvarhelyi áruházban történt magyarellenes provokációt felidézve Kelemen Hunor arra figyelmeztetett, hogy Nagy-Románia létrejötte századik évfordulójának évében „erős és buta” provokációkra lehet majd számítani. „Ugyanakkor erős reményre adhat okot az, hogy a román társadalomból olyan hangok is megszólaltak, akik a józanságot képviselték. Ezt nem tehetjük zárójelbe, nekünk oda kell figyelni ezekre az emberekre” – emelte ki. Határozott meggyőződése, hogy a szövetségnek a feszültségek közepette is egyenesen kell beszélnie: mai jogi nyelvre kell lefordítania a gyulafehérvári ígéreteket, el kell mondania, hogy az elmúlt száz évben mit tettek hozzá a romániai magyarok a társadalomhoz, a modern Romániához, hiszen nem fogadható el, hogy másodrangú állampolgárokként kezeljék őket.
A politikus úgy vélte, az Európai Unió reformja során az őshonos kisebbségeknek növelniük kell befolyásukat, hogy helyzetük orvoslása uniós feladat is legyen, ne csak tagállami hatáskör. Kelemen úgy vélte, Románia fél attól, hogy a kisebbségi kérdés kikerüljön hatásköréből, erre utal szerinte, hogy Bukarest beperelte az Európai Bizottságot a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés bejegyzése miatt.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
szóljon hozzá!