
Fotó: Veres Nándor
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök korán reggel leadta szavazatát Csíkkarcfalván a parlamenti választásokon, „ahogy az elmúlt 20 évben mindig”.
2020. december 06., 10:192020. december 06., 10:19
2020. december 06., 10:422020. december 06., 10:42
„Hamar sötétedik, estefele hidegebb van, és a sorok is nagyobbak. Ezért, ha tehetjük, ne hagyjuk délutánra vagy estére, menjünk el minél korábban voksolni!” – olvasható a szövetség Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Fotó: Veres Nándor
„A mai szavazás azért különleges, mert történelmi lehetőség előtt állunk. Ha bátrak vagyunk, és megdolgozunk érte, ma este győzni fogunk! 9-kor zárnak az urnák, de addig nagyon sok dolgunk van.
Tudom, hogy erősek vagyunk – mutassuk meg! Győzzön a magyar összefogás!” – közölte Kelemen Hunor.
Fotó: Veres Nándor
„Közösségünk erős képviseletére szavaztam. A leendő parlamenttől politikai stabilitást, előreláthatóságot, az állampolgárok gondjaira való odafigyelést várok, és azt, hogy kevesebb fölösleges, steril veszekedés legyen. Az államháztartási törvényt még ebben az évben, rögtön a kormány beiktatása után meg kell szavazni, és én nagyon jól megalapozott költségvetést várok, amelyben az egészségügy, az oktatás, a beruházások és a munkahelyek támogatást és védelmet élveznek majd” – nyilatkozta az RMDSZ elnöke, hozzátéve, hogy a romániai társadalomnak politikai stabilitásra van szüksége.
Fotó: Veres Nándor
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
4 hozzászólás