
Fotó: Banga Előd-Ernő
Az RMDSZ jó és vállalható eredményt ért el az önkormányzati választáson, és ennek köszönhetően erős önkormányzati érdekképviselettel rendelkeznek a romániai magyar közösségek – jelentette ki szombaton Marosvásárhelyen Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
2016. július 17., 12:412016. július 17., 12:41
A politikus az RMDSZ legfőbb döntéshozó fórumának, a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) ülésén mondott beszédet. Az ülésen értékelik a júniusi romániai önkormányzati választások eredményeit, és döntenek az év végi parlamenti választások előkészületeiről, a jelöltállítás megszervezéséről.
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ maximális eredményt ért el a júniusi választások utáni politikai tárgyalásokon, aminek köszönhetően több mint kétszáz alpolgármesteri tisztséget, illetve öt erdélyi megyei önkormányzati elnöki posztot szerzett.
Emlékeztetett, hogy az önkormányzati választáson az RMDSZ jelöltjei kapták a romániai magyar szavazatok több mint 80 százalékát, ami azt jelenti – mondta, hogy a szövetség programja és jelöltjei hitelesek. Rámutatott: a szórványvidékeken jobban sikerült a mozgósítás, hiszen a tömbmagyarságnak számító Bihar megyében és Székelyföldön vesztett a szövetség a legtöbb szavazatot. Úgy vélte, elgondolkodtató, hogy sokan nem kívánnak véleményt mondani, és távol maradnak az urnáktól.
Hozzátette: az év végi parlamenti választások után fontos, hogy erős parlamenti képviselete legyen a magyarságnak, ugyanis e nélkül az önkormányzati képviselet ereje „megfeleződhet, vagy akár le is nullázódhat”. Hangsúlyozta: minden egyes szavazatra szükség lesz az 5 százalékos bejutási küszöb eléréséhez a parlamenti választáson, ezért olyan jelölteket kell indítani, akik képesek megszerezni a választók bizalmát. A következő négy év legfőbb kihívásának a Romániában tervezett közigazgatási és az alkotmányos reformot említette.
Úgy vélte, a szövetségnek folytatnia kell az együttműködést a Magyar Polgári Párttal (MPP), amely hasznosnak bizonyult az önkormányzati választáson. Közölte: az SZKT felhatalmazása alapján később fog dönteni a Szövetségi Állandó Tanács – az RMDSZ szűkebb döntéshozó testülete – arról, hogy az MPP-nek hány helyet kínálnak fel a parlamenti választáson. Emlékeztetett, hogy korábban már egyezséget kötöttek az MPP-vel, amelynek egyik pontja kimondja, hogy együttműködnek, a parlamenti választáson, és jelezte, hogy ezt nem akarják felülbírálni. Kelemen Hunor úgy vélte, az MPP jelöltjei az RMDSZ listáin kell induljanak, nem tartja ugyanis járható útnak választási koalíció létrehozását.
Támogatják a fiatal és női jelöltek állítását a parlamenti választáson
A Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) elfogadta azt a határozatot, amely rendelkezik az év végi parlamenti választás előkészítéséről, a jelöltállítás megszervezéséről és annak kritériumairól.
Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta, hogy a jelöltállítást a nyitottság, az esélyegyenlőség, a felkészültség és az átláthatóság jegyében szervezik meg. Az RMDSZ-szel társult szakmai, civil és politikai szervezetek támogatásával nem rendelkező egyéni jelöltek is versenybe szállhatnak. A jelöltek kiválasztási és rangsorolási módozatáról a megyei területi szervezetek választmányai döntenek, amelyek akár titkos, állóurnás előválasztás megszervezéséről is határozhatnak.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a tanácskozást követően újságíróknak elmondta: ez a határozat megteremti a lehetőséget, hogy a szövetség együttműködjön a Magyar Polgári Párttal (MPP), és közösen induljanak a választáson, amennyiben ennek konkrét feltételeiről a későbbiekben sikerül megállapodniuk. Arra a kérdésre, hogy tárgyalóasztalhoz ülnek-e az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) is, az RMDSZ elnöke elmondta: ebben a pillanatban nem lát lehetőséget erre, hiszen sem a néppárt, sem az RMDSZ nem kereste egymást ebben a kérdésben. „Soha nem zárkóztunk el a tárgyalástól, (...) viszont jelenleg nincs ilyen helyzet” – mondta Kelemen Hunor.
A kolozsvári önkormányzat december közepén döntött a város egyik legismertebb gyalogoshídja, az Erzsébet híd teljes körű felújításáról.
Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökének karácsonyi pásztorlevele.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Meghalt egy 36 éves férfi egy verekedésben csütörtökre virradóra Szeben megyében.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek és Kerekes László segédpüspök karácsonyi pásztorlevele
Az erős szél miatt narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adott ki Hunyad és Krassó-Szörény megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Az Országos Adóhatóság (ANAF) végrehajtási eljárást kezdeményezett a kanadai Gabriel Resources Limited társaság által az SC Roșia Montană Gold Corporation SA-ban birtokolt részvények kapcsán, hogy behajtsa a közel 47 millió lejes követelést.
A téli ünnepek idején a hatóságok célja, hogy az állampolgárok nyugodt és biztonságos körülmények között ünnepelhessék a karácsonyt.
Testfelületének 50 százalékán szenvedett égési sérüléseket egy nő a keddről szerdára virradó éjszaka a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.
szóljon hozzá!