Hirdetés

Kelemen Hunor: az erdélyi magyarság nem mondott le autonómiaigényéről

•  Fotó: RMDSZ

Fotó: RMDSZ

Kelemen Hunor szerint az erdélyi magyarságnak az elmúlt 25 évben sikerült lefektetnie a belső önrendelkezés néhány fontos pillérét, és a közösség egy pillanatig sem mondott le az autonómiaigényéről, de csakis a román többség támogatásával érheti el a célját.

Krónika

2017. október 25., 15:572017. október 25., 15:57

2017. október 25., 16:022017. október 25., 16:02

Az RMDSZ elnöke a szövetség honlapján közölt írásában fejtette ki erről a véleményét a romániai magyarság belső önrendelkezési igényét először kinyilvánító Kolozsvári nyilatkozat elfogadása 25. évfordulóján.

„Akkor azt mondtuk, a magyar közösség jólétét a belső önrendelkezés biztosíthatja. Az azóta eltelt negyedszázadban több-kevesebb sikerrel érveltünk igazunk mellett.

Hirdetés
Idézet
Vállalásainkért legjobb tudásunk szerint küzdöttünk ezekben az időkben:

az anyanyelv-használatban jelentős előrelépést értünk el a helyi közigazgatásban, létrehoztuk a magyar nyelvű oktatás teljes rendszerét az óvodától az egyetemig, megteremtettük a magyar kulturális intézményrendszert, hogy csak a legfontosabbakat említsük" – fogalmazott az RMDSZ elnöke, aki szerint demokráciában egy számbeli kisebbség csakis a többség támogatásának a megszerzésével érheti el céljait.

Kelemen úgy vélte:

a Kolozsvári nyilatkozat 25 évének, és Románia fennállása 100 évének az a mérlege, hogy minden egyes jogért és intézményért újra és újra meg kell harcolni, ezért mindennél sürgetőbb feladat új alapokra helyezni a többség-kisebbség viszonyt.

A politikus szerint a 2018-as román centenárium esélyt is teremt arra, hogy kizökkentsék holtpontjáról a többség-kisebbség viszonyt. „Párbeszédet kezdeményezünk a román többséggel, a sérelmek kibeszélése mellett az együttélés új alapokra helyezését" – idézte az MTI a nyilatkozatot.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 26., szombat

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben

Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben
2026. szeptember 25., péntek

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit
2026. szeptember 25., péntek

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel

Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke

Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke
2026. szeptember 25., péntek

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
2026. szeptember 24., csütörtök

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is

Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok

A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok
2026. szeptember 24., csütörtök

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében

Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében
2026. szeptember 24., csütörtök

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája

Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája
Hirdetés
Hirdetés