
2011. május 19., 00:382011. május 19., 00:38
A brit trónörökös tegnap a Csíkszeredától nyolc kilométerre fekvő Csíkdelne határában álló templom mellett kezdte látogatását, ahol egy mocsaras rész terült el, és ahol Demeter László, a Sapientia EMTE csíkszeredai biológuskutatója egy nagyon ritka békafaj életét tanulmányozza. Károly herceg mintegy fél órát sétált a helyszínen a kutató társaságában. Miután megtekintette a Szent János-templomot, meglátogatott egy brit állampolgárt, aki a székelyföldi faluban telepedett le. Dr. Barbara Knowls biológus megvásárolt egy hagyományos csíkdelnei házat, amelynek felújítása jelenleg folyik. A sajtónak elmondta, tavaly találkozott először a herceggel a Maros megyei Szászkézden, ahol a trónörökös részt vett egy tejfeldolgozó üzem felavatásán. Károly herceget étellel is kínálták, ő azonban csak sajtot evett, a szalonnához, fasírthoz, füstölt kolbászhoz nem nyúlt. Megkóstolta a helyben főzött pálinkát is, majd kérésére megtanították kaszálni. Ez annyira tetszett neki, hogy megkérte a jelenlevőket: küldjenek neki egy kaszát Nagy-Britanniába.
A brit trónörökös kedden a román közszolgálati televíziónak nyilatkozott erdélyi és romániai benyomásairól. Az intézmény közleménye szerint azt mondta, hogy „Romániának a legjobb exportterméke Erdély”, szerinte Nagy-Britannia sem rendelkezik ilyen értékes kinccsel.
A brit korona várományosa kedd este a Kovászna megyei Zalánpatakon levő birtokán helyi és megyei önkormányzati vezetőkkel találkozott, miután aznap beköltözött itteni, évekkel ezelőtt vásárolt, nemrég felújított házába. A másfél órás megbeszélésen, majd az azt követő vacsorán részt vevő Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök szerint a trónörökös a helyi termékekről és hagyományokról, az autentikus székely falvakról érdeklődött. A találkozón jelen volt György Ervin prefektus, Nagy István baróti, valamint Kasléder József málnási polgármester is.
Az elöljárók úgy vélik, a hercegi látogatás növelheti Székelyföld megbecsülését, és az itthon maradásra buzdíthat. „Nagyon fontos jelzés Zalánpatak, Háromszék és az egész Székelyföld számára az, hogy a brit korona örököse birtokot vásárolt ebben a faluban” – fogalmazott Tamás Sándor, aki méltatta a Miklósváron élő gróf Kálnoky Tibor ebben játszott szerepét is. A megyei tanácselnök hozzátette: reméli, hogy Károly herceg életmódja példaként szolgál mások számára is a helyi hagyományok megőrzése tekintetében. A Krónikának elmondta, a herceg nagyon közvetlen és érdeklődő. Jól tájékozott az erdélyi valóságról, és nagyon fontosnak tartja a hagyományos életmód, a székely falukép megőrzését, a találkozón is azt hangsúlyozta, hogy ami a helybeliek számára megszokott, az másnak kuriózum lehet. Ennek szellemében a vacsorán is helyi készítésű sajtot és lekvárt szolgáltak fel, mesélte a tanácselnök.
A háromszékiek a sepsiszentgyörgyi művészeti népiskola diákjai készítette tükröt ajándékoztak a brit trónörökösnek, hogy mindig „visszapillantson” Zalánpatakra, valamint szilvapálinkát egy fogyatékos gyerekek által díszített, székely legény-leányt ábrázoló palackban. Közösen végiglapozták a Kovászna megye értékeit bemutató angol nyelvű kiadványt, amelyből leginkább a Székely Nemzeti Múzeum tetszett meg a hercegnek, ezt legközelebb meg is szeretné látogatni, mesélte Tamás Sándor.
Kasléder József málnási polgármester lapunknak elmondta, Zalánpatak esetében a hagyományos életmód vált értékké, így a brit trónörökös többszöri látogatása olyan lehetőség, amelyet ki kell tudni használni. Elmondta, a zalánpatakiaknak mindig jobban meg kellett küzdeniük a megélhetésért, a községközpontba is a hegyen át, gyalog járnak be, most viszont elégtételt jelent számukra, hogy falujuk a figyelem középpontjába került. „Idős emberek eddig elszigetelten éltek, és most látják magukat a televízióban. Ez csodálatos számukra” – mondta lapunknak Kasléder, aki évek óta tervezi, hogy biofaluvá alakítja a világtól elzárt települést.
Mint ismeretes, a brit korona várományosa már évek óta különösen vonzódik Erdély szász építészeti örökségéhez. Több falusi birtokot megvásárolt, a brit Mihai Eminescu Alapítvány pedig az egykori hagyományos építészeti stílust tiszteletben tartva többtucatnyi szász házat restaurált. Károly herceg korábban kifejtette, hogy Erdély tájai lenyűgözik, és szerinte meg kellene azokat őrizni minél természetesebb formájukban. A trónörökös biotermékeket is előszeretettel fogyaszt, erdélyi látogatásai alkalmából rendszerint részt vesz a helyiek által szervezett hagyományos termékek bemutatóján. 2008-ban újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy „Erdély a vérében van”, különleges módon ragaszkodik Romániához, kifejezetten Erdélyhez.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
szóljon hozzá!