2007. április 25., 00:002007. április 25., 00:00
A vaddisznók kilövésének engedélyezéséért a Kovászna megyei Halászok és Vadászok Egyesülete is a szaktárcához fordult. Demeter János megyei tanácselnök arról számolt be, a vadállatok által az elmúlt évben okozott kár 600 ezer lejre tehető. László Béla, a Halászok és Vadászok Egyesületének elnöke szerint megoldást jelentene, ha a vadászidény nem augusztusban, hanem korábban kezdődne el. A szakember szerint Kovászna megyében 1600 vaddisznót tartanak nyilván, az optimálisnak tartott szám pedig legfeljebb ezer állat lenne. A háromszéki polgármesterek arra panaszkodnak, hogy a vaddisznók 15–20-as csoportokban garázdálkodnak a kukorica-, burgonya- és cukorrépaföldeken. A háromszéki gazdák kifogásolják, hogy nem kaphatnak kártérítést az államtól, mivel a törvény szerint csak azoknak jár kárpótlás, akik megtették a kellő védelmi intézkedéseket. Úgy vélik, módosítani kellene a törvényt, hiszen így senki nem kaphat kártérítést: a vadak ugyanis nem tehetnek kárt az őrzött földekben, az őrizetlen vetésben viszont szabadon garázdálkodnak. A mezőgazdasági területek tulajdonosainak többsége pedig idős személy, aki nem képes éjszaka őrt állni a földjén.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.
Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.
Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.
Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.
Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.