
Fotó: Krónika
2007. szeptember 03., 00:002007. szeptember 03., 00:00
A kápolna alapkövének letételével ért véget a Szentimre elnevezésű települések hétvégi találkozója. Az eseményen megjelent több megyei és magyarországi elöljáró is.
A Szentimre nevű települések találkozójának keretében vonultak fel szombaton a lovas huszárok Szalárdon, Hodoson majd Szentimrén, ahol megkoszorúzták a település névadójának szobrát. „Mindenki sírt a huszárok láttán” – mesélte lapunknak Nagy Miklós, Szalárd polgármestere. A Berettyó partján zajlott rendezvényen volt lovas- és íjászbemutató, hagyományőrző programok, este pedig Dévai Nagy Kamilla koncertezett, miután a Kabai Nyári Színház előadásában a résztvevők megtekinthették az István, a király című rockoperát. „Nagyon jól éreztük magunkat. Bensőséges kapcsolatok alakultak ki, és ezeket meg is szeretnénk tartani” – ecsetelte Nagy Miklós. A találkozónak otthont adó Szalárd önkormányzata az egyházzal és a civil szervezetekkel több mint ezer személyt látott vendégül. „Olyan rendezvénysorozatot indítottunk el, amelyről Szili Katalin is úgy nyilatkozott: végre egy rendezvény, ami öszszeköti a magyarságot” – összegzett a szalárdi polgármester.
A Szent Imre millenniumi emléktúra utolsó előtti állomása különben a Bihar megyei Szentjobb volt, ahol a rendezvények sorozata már pénteken reggel hat órakor disznóvágással elkezdődött. A közel 60 huszárból álló csapat felvonulása után a délutáni hálaadó misét Tempfli József római katolikus megyés püspök, szentjobbi apát tartotta. Imre herceg halálának helyszínén, a Nyulasi erdőben kopjafát állítottak az „elmúlást szimbolizáló” 400 éves tölgyfa árnyékában, amely mellett egy csemetét is ültettek a jövő jelképeként. Este huszárbálban mulatott az ünneplő vendégsereg. „Nagyon jól sikerült a rendezvény” – értékelte lapunknak Zatykó István berettyócsohaji polgármester, a lovastúra egyik szervezője.
Demeter Kinga
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.