
Fotó: Ifj. Haáz Sándor
2007. március 02., 00:002007. március 02., 00:00
A legfontosabb programnak a Tudásalapúgazdaság elnevezésűt tartja a miniszter, ennekkeretében 260 vidéki település„behálózását” tűzték kicélul. A megvalósítással 1,7 millióállampolgár élvezheti majd az év végéiga legújabb technológiák nyújtottaelőnyöket. A miniszter elmondta, a strukturálisalapokról folyó tárgyalások Brüsszelleláprilis végére fejeződnek be, ezeket apályázatokat a nyár folyamán írjákki, pénzre 2007 végére számíthatnakaz informatikai fejlesztésben gondolkodók.
A megbeszélést megelőzőena miniszter a megye legnagyobb informatikai befektetését,a Borson található Celestica elektronikai komponenseketgyártó vállalatot látogatta meg. Akanadai tőkével működő cég 2005 óta vanjelen az országban, 100 millió eurós zöldmezősberuházásukat hét hektáron valósítottákmeg. Termékeiket a magyar, román és ukránpiacon forgalmazzák, évi egymilliárd dollárosforgalmat bonyolítanak le, és 500 szakképzettfiatalnak biztosítanak munkát. A Celesticánáldolgozók 30 százaléka felsőfokúvégzettségű, de nagyon sok egyetemista is dolgozikrészmunkaidőben a vállalatnál. „A 2000-esévek elején az volt a jellemző, hogy a szakképzettembereknek mintegy 30 százaléka eltávozott azországból, ma már ez a migráció 5százalék alá csökkent” – nyilatkozta alátogatás után Nagy Zsolt.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.
Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.
Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.
Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.
Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.