
2011. december 07., 06:132011. december 07., 06:13
Mint arról beszámoltunk, a belvárosi iskolaépületet európai uniós támogatásból újíttatja fel az önkormányzat. A munka tavaly októberben kezdődött, és jelen pillanatban 75 százalékban készült el, így a polgármesteri hivatal közlése szerint a következő hat hónapban az eddigieknél is gyorsabban kell dolgoznia a kivitelezőnek, hogy a 2011/2012-es tanévzárót az iskola diákjai és tanárai már a megújult épületben tarthassák meg. A projekt összértéke 7,6 millió lej, ebből hatmillió a Regionális Operatív Programon keresztül érkező, vissza nem térítendő támogatás összege.
A Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium eredetileg is református leányintézetnek épült 1897-ben, Guttman József és Bartha Mór tervei alapján. Bár nem műemlék épület, a műemlékstátusú történelmi belváros része. Az ingatlanban sokáig működött az Andrei Şaguna Szakközépiskola, majd a restitúció után költöztette ide magyar tannyelvű iskoláját a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. Most az épületet kívülről és belülről is felújítják, emellett mozgássérültek számára is akadálymentesítik: kerekes székekkel használható felhajtókkal látják el a bejáratokat, és liftet is szerelnek az épületbe. Az eklektikus stílusban épült tanintézet falain, az ablakok körül található stukkódíszeket újrafaragták vagy helyreállították, így az épület régi fényében pompázhat hamarosan. n Nagy Orsolya
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.