Jószolgálati menedzsment a Székelyföldön

– A karitatív munka fontos szerepet játszik az életében, Erdélyben sem először vállal szociális munkát.
– Önkéntesként a Calasanctius Training Program keretében tíz éve egy ifjúsági üzleti programot vezetek, Csíkszeredában évente huszonöt-harminc középiskolás fiatallal foglalkozunk. A tanfolyamon csapatokra osztjuk a társaságot, s a végén egy üzleti tervvel zárjuk az együttlétet. A vizsgafeladatot komoly zsűri bírálja el. Sokaknak a további pályáját is meghatározza a siker, az együtt töltött egy hét.

– Hogyan fogadják a hallgatók a „messziről jött embert”?
– A kezdet mindig nehéz: két napig tart a bizalmatlanság, s talán hitelességünknek, felkészültségünknek köszönhetően a feszültség gyorsan oldódik. Ettől kezdve – mintha kicserélték volna a diákokat – az optimizmus és a lelkesedés jellemzi őket. Pedig az idő szűkös, az összeszokáshoz csupán egy hét áll rendelkezésre. Talán az elfogadás annak is köszönhető, hogy nem tanárként közelítünk az ifjabb generációhoz, hanem partnerszámba vesszük őket.

– A közelmúltban egy szálloda kérte a segítségüket. Miért karitatív alapon vállalták el e munkát?
– Patetikusan hangzik, de őszintén mondom, a baráti kapcsolatok, Erdély szeretete és az ott dolgozók munkájának megmaradása motivált. Az ifjúsági program eredményei nyomán a csíksomlyói kegytemplom mellett működő Hotel Salvator vezetői kerestek fel, és a gazdasági nehézségekkel küzdő intézmény bajainak orvoslásához kérték segítségünket. Fontos volt számunkra, hogy nem mi ajánlkoztunk, pestiesen szólva „nem nyomultunk”, hanem felkértek a feladatra. Paradox módon a határozott tanácsainkat várták, de már az elején tisztázódott bennünk, hogy e munkát csak nagy tapintattal lehetett végezni, mindig figyelembe kellett venni a székely emberek zárkózottságát. Éreztük, hogy a szemük sarkából figyelnek minket, s amikor hónapok, évek során tisztázódott, hogy nem „bizniszelni”, hanem segíteni akarunk, akkor teljessé vált az összhang.

– Mik voltak a munka szakaszai?
– Egy nagyszabású tervet valósítunk meg, rajtam kívül mintegy 20 szakember dolgozott a szálloda fejlesztésének programján. Első lépésben egy úgynevezett auditot, felmérést készítettünk a szálloda akkori helyzetéről, környezetéről, megvizsgáltuk lehetőségeit, a fejlődés lehetséges irányait. Ebben az elemzésben Magyarország tehetséges, lelkes, a turizmussal foglalkozó szakértőivel konzultáltunk. Második lépésben bevontuk a munkába a megye, város, a kistérség érdekeltjeit. Harmadik lépésként a szállodának, a szervezetnek a fejlesztését indítottuk el.

– Hol szorított leginkább a cipő?
– Az intézmény 14 éve épült, és a katolikus egyház tulajdonában van. Az Európa egyik leghíresebb búcsújáró helyét fenntartó ferencesek és a szálloda között alig volt kapcsolat, noha csupán néhány méter választotta el őket egymástól. Legfontosabb feladatunknak tekintettük a szakrális és a kiszolgáló rész közötti „láthatatlan” falak lebontását. Az együttműködésben mindkét fél nyerhetett, az érdekek összehangolása után szakszóval egy közös brand-ben lehetett gondolkozni, ami vonzóvá tehette mindkét intézményt mind az anyaországiak, mind az erdélyiek körében. Amikor ezt megoldottuk, tágítottuk a kört, s a város, a megye felé is nyitottunk. Komoly előrelépés, hogy a város, a megye és a kistérség is közös célokért, összefogva dolgozik és fejleszt.

– Milyen emlékei vannak a Salvator Hotel vezetőivel és a személyzettel végzett közös munkáról?
– Minden bizonnyal történelmi gyökerei vannak, de azt látom, hogy sok erdélyi vezetőből hiányzik az a nagyon céltudatos, kitartó, szisztematikus, főleg az amerikaiakat jellemző vezetői fellépés. Talán ebben az anyaországi magyarok is előttük járnak. Egy teammunkában kevésbé csapatjátékosok, sokszor bizalmatlanok. Ha viszont befogadnak, akkor ez erős motivációt jelent a további közös munkára. Ugyanakkor, ha nem vagyunk jelen, akkor csökken ez a lelkesedés, s önállóan nehezebben megy a szekér. Talán a kisebbségi lét velejárója, hogy nagyon zárt a közösségük, az önkéntes munka, a másokért való tevékenykedés elmarad az Egyesült Államokban általam tapasztaltaktól. Viszont alapvetően optimistábbak nálunk.

– A szálloda a zarándokturizmusra épül. Hogyan látja e speciális idegenforgalom jövőjét?
– A zarándokturizmus egy kiaknázatlan aranybánya. Románia azzal, hogy bekerült az Európai Unióba, és a határok is megnyíltak, sokkal könnyebb eljutni Erdélybe, Székelyföldre. Csíksomlyó a magyarok számára mindig fontos utazási célpont volt, e nyitással megnyílt az út a zarándokturizmus előtt is. Ne feledjük, a Mária út tervei Mariazelltől Csíksomlyóig már elkészültek, s a közeljövőben százezrek érkezhetnek Csíkba is. A Szent Jakab útja, a híres El Camino immár fogalom, a Mária út is fontos zarándokúttá formálható némi hozzáértéssel. És itt jön be az üzlet: a Hotel Salvator fekvésének köszönhetően komoly munkával óriási versenyelőnyre tehet szert. A másik oldalról viszont világosan kell látni, hogy a nyitás felkészületlenül érte a helybélieket, hiányzik még a vendégek professzionális fogadásához szükséges tudás, a turistacsalogató rutineszközök.

– Csíksomlyó egész évben egy ünnepre készül…
– Valóban, ez a jelen. Évente egymillió turista látogat Somlyóra, jelenleg erős a szezonalitás, a turistaforgalom a pünkösdi időszakra koncentrálódik. Az általunk javasolt stratégia a csúcsszezon széthúzására épül, legfőbb erőfeszítésünk, hogy az egész évre folyamatossá tegyük a vendéglátást. A szálloda jelenleg kétcsillagos, végső célunk, hogy néhány éven belül átépülve, megszépülve méltó legyen a kegytemplom környezetéhez. Páratlan vonzereje lehet az is, hogy egyik szárnyát – ami mellé az új épület került –  Kós Károly tervezte, és műemlékvédelem alatt álló gyönyörű épület. A már említett ifjúsági program két évvel ezelőtti győztes csapatának jutalomfeladata volt a szálloda üzleti tervének elkészítése. Húszoldalas, színvonalas tanulmány született, ebből később egy komoly egyetemi diplomamunkát is írtak. Jó látni, hogy a jövő szakemberei már készen állnak, ezért is nagyon bizakodó vagyok a régió jövőjét tekintve.