Hirdetés

Jómódú szatmári elöljárók

A vagyonnyilatkozatok tükrében a prefektus a legtehetősebb

Gazda Árpád

Gazda Árpád

2006. február 02., 00:002006. február 02., 00:00

Tévedésből került Ilyés Gyula szatmárnémeti polgármester vagyonnyilatkozatának az interneten elérhető változatába, hogy a városvezető 2004-ben 554 hektár beltelket vásárolt Avasfelsőfaluban. Ilyés Gyula a Krónikának elmondta, a telek valójában 554 négyzetméteres; minden bizonnyal a hivatal informatikusa vétette el a mértékegységet. A városháza hivatalos honlapján egyébként a polgármesternek a tavaly májusban kitöltött nyilatkozata érhető el. Viorel Solschi és Gabriel-Beniamin Leº alpolgármesterek neve mellett csupán a 2004-es beiktatásukkor kitöltött nyilatkozat szerepel, noha 2005 májusában a korábbinál lényegesen részletesebb vagyonbevallást kellett volna letenniük. Ilyés Gyula a Krónikának elmondta, a napokban kerül fel a honlapra a legújabb nyilatkozat, amelyikben egy banki hitel és egy Kolozsváron vásárolt ingatlan jelenti majd az újdonságot.
A májusi vagyonnyilatkozat szerint Ilyés Gyula polgármester 1992-ben vásárolt ötven négyzetméteres nyaralót Vetésen, és 2004-ben 140 négyzetméteres lakóházat Szatmárnémetiben. Skoda Fabia személygépkocsiját 2001-ben gyártották.
Amint a Szatmár Megyei Tanács honlapján közzétett vagyonnyilatkozatokból kiderül, Szabó István tanácselnök beéri a szolgálati kocsival, családja tulajdonában semmilyen gépkocsi nem szerepel. Az elnök tavaly 240 négyzetméteres ház építésébe kezdett valahol Romániában, a címnek fenntartott rovatban csupán az ország rövidítését tüntette fel az íven. Emellett egy 1975-ben vásárolt 154 négyzetméteres lakóházzal és 1990-ben épített 60 négyzetméteres nyaralóval rendelkezik. Sem ezeknek, sem a tulajdonában lévő telkeknek nem adta meg a címét. A nyilatkozatból kiderül, Szabó István tanácselnökként lényegesen jobban keresett, mint azok a politikustársai, akik a megyét Bukarestben a képviselőház vagy a szenátus padsoraiban képviselik. Az elnök tavalyi 54 ezer új lejes illetményét felesége 18 ezer új lejes fizetése egészítette ki.
Riedl Rudolf alprefektus esetében a fogorvosi rendelőt működtető feleség jövedelme számított a család legfontosabb bevételi forrásának. Ennek csak kevéssel több mint a felét tette ki az alprefektusi fizetés. A család vagyoni helyzetének alakulásában a 2005-ös gyártású Mercedes Benz személygépkocsi megvásárlása számít a legfontosabb tavalyi eseménynek. Minden bizonnyal ehhez kellett az a 20 ezer eurós hitel, melynek részleteit – a vagyonbevallás szerint – 2011-ig kell fizetnie. Az alprefektus emellett megőrizte az 1996-os évjáratú Ford Mondeo személygépkocsiját is. Az 1964-ben örökölt 300 négyzetméteres lakóháza mellett 1998-ban hatvan négyzetméteres kereskedelmi helyiséget, 2000-ben pedig 57 négyzetméteres lakást is vásárolt. Mind az épületek, mind az örökölt és vásárolt telkek, szántóföldek az alprefektus és felesége közös tulajdonában vannak.
E vagyontárgyakkal Riedl aligha ér Radu Bud prefektus nyomába. Utóbbi vagyonában minden bizonnyal a szatmárhegyi egyhektáros beltelek a legértékesebb. A prefektus 2004-ben 130 négyzetméteres lakóházat és 800 négyzetméteres telket vásárolt Szatmárnémetiben. 2001-es és 2003-as Citroënje mellett egy 2000-ben gyártott BMW motorkerékpár is tulajdonában van. Bankbetétjén 40 ezer euró kamatozik, ékszerei értékét 30 ezer új lejre becsülte.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 13., szombat

„Eddig eredménytelen volt a megújulási szándék”. Közleményt adott ki sajtója átszervezéséről a katolikus kiadó

Közleményt adott ki szombaton a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség és a Verbum Egyesület az egyesület átszervezési folyamatáról.

„Eddig eredménytelen volt a megújulási szándék”. Közleményt adott ki sajtója átszervezéséről a katolikus kiadó
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Elkezdték építeni az Erdélyből induló autópályán a harmadik alagutat

Elkezdődtek a harmadik alagút munkálatai a Nagyszebent Pitești-tel összekötő autópálya Bojca (Boița) és Cornetu közötti szakaszán - adta hírül szombaton a közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR) vezérigazgatója.

Elkezdték építeni az Erdélyből induló autópályán a harmadik alagutat
2026. június 13., szombat

Leomlott egy középkori erdélyi erődtemplom falának egy szakasza, a látogatásokat felfüggesztették

A Szeben megyei Muzsna (Moșna) erődtemplomának kerítőfalából egy szakasz leomlott szombatra virradóra – közölte a kulturális minisztérium.

Leomlott egy középkori erdélyi erődtemplom falának egy szakasza, a látogatásokat felfüggesztették
2026. június 13., szombat

Temesvári robbanás: nem gázszivárgás, hanem egy elektromos roller okozhatta a tüzet

Egy elektromos roller okozhatta azt a robbanást és tüzet, amely szombat kora reggel egy temesvári tömbház földszinti lakásában történt. A temesvári balesetben három személy könnyebben megsérült, az épületből 43 lakót kellett kimenekíteni.

Temesvári robbanás: nem gázszivárgás, hanem egy elektromos roller okozhatta a tüzet
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Meneszti kiadványai újságíróit a katolikus egyház, méltánytalan bánásmódra panaszkodik a MÚRE

Nyomtatott és online kiadványainak valamennyi munkatársától megválik a római katolikus egyház, amely átszervezéssel magyarázza a döntést. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) méltánytalannak tartja az újságírókkal szembeni bánásmódot.

Meneszti kiadványai újságíróit a katolikus egyház, méltánytalan bánásmódra panaszkodik a MÚRE
2026. június 12., péntek

Kopogtatott az Európai Ügyészség, lemondott a prefektus

Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség.

Kopogtatott az Európai Ügyészség, lemondott a prefektus
2026. június 12., péntek

Mikor csónakázhatunk a kalotaszentkirályi tavon?

Nagykalota és Kalotaszentkirály között kirajzolódtak a Kalota-patakon épülő víztározónak a körvonalai. A gátnak elsősorban árvízvédelmi szerepe lesz, de a majdani víztükör turisztikai vonzerejére is számítanak Kalotaszentkirályon.

Mikor csónakázhatunk a kalotaszentkirályi tavon?
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Ballagás mindenáron: limuzin, fotócsomagok és több ezer lejes kiadások. Hol a határ ünneplés és túlzott költekezés között?

Fotócsomagok, bankettek, ajándékok, limuzin és olykor korlátlan italfogyasztás is növelheti a végzős év költségeit, amelyek egyes családoknál több ezer lejre rúgnak. Kolozs megyei szülőket és pedagógust kérdeztünk a költekezés határairól.

Ballagás mindenáron: limuzin, fotócsomagok és több ezer lejes kiadások. Hol a határ ünneplés és túlzott költekezés között?
2026. június 11., csütörtök

Sok fiatal román történész bizonyos kérdésekben közelebb áll a magyar értelmezésekhez

Mintegy fél évszázada biztosít fórumot a román és magyar történészek szakmai párbeszédének a Román–Magyar Történész Vegyes Bizottság. A testület XXVII. ülését Déván rendezték meg, Nagy Levente magyar társelnök nyilatkozott az eseményről a Krónikának.

Sok fiatal román történész bizonyos kérdésekben közelebb áll a magyar értelmezésekhez
2026. június 11., csütörtök

Így érinti a Tomac-kormány borítékolható bukása a Batthyáneum felújításának meghiúsulását

Még be sem mutatta miniszterjelöltjeinek listáját, a kormányalakítással megbízott Eugen Tomac máris elveszítette egyik kiszemeltjét. Adrian Papahagi kolozsvári bölcsész bejelentette: nem kívánja irányítani a kulturális tárcát a kormányban.

Így érinti a Tomac-kormány borítékolható bukása a Batthyáneum felújításának meghiúsulását
Hirdetés
Hirdetés