
Fotó: Veres Nándor
Üdvözlik a Hargita megyei pedagógusok, oktatási szakemberek, hogy a kormány megemelte az iskoláknak járó állami támogatás értékét, hiszen az összeg csak ritka esetben elegendő minden kiadásra, gyakran kell kiegészítést kérniük a tanintézeteknek a helyi önkormányzattól.
2017. január 21., 12:112017. január 21., 12:11
Viszont továbbra is hangsúlyozzák, hogy a fejkvóta, azaz a diákok száma alapján működő finanszírozási rendszer nem ideális, hiszen rengeteg lényeges szempontot hagynak így figyelmen kívül. A Grindeanu-kormány döntése értelmében az évi támogatás diákonként 3740 lejre növekszik a korábbi 3043 lejről. Az intézkedés az állami, a felekezeti és a magániskolákat is érinti, az összeg pedig a pedagógusoknak járó bérkiegészítés miatt növekszik.
Csukás Levente, a Hargita megyei tanfelügyelőség főkönyvelője rámutatott: a tapasztalatok szerint a fejkvóta alapján a tanintézeteknek folyósított támogatás épphogy elég a költségekre. A szakember azt is elmondta: a 3740 egy átlag, de jelentős eltérések vannak az egyes megyék, települések, valamint a különböző profilú iskolák között. A művészeti iskolák diákjai után például nagyobb támogatás jár, mert a kis létszám miatt az alap nem lenne elég a pedagógusok bérére, illetve a vidéki tanintézetek is több állami pénzt kapnak. Gyakorlatilag 29 kategória létezik. Csukás Levente kifejtette: jellemzően a finanszírozás 85 százalékát az alkalmazottak fizetésére fordítják, 15 százalékot pedig az iskola folyó költségeire, de általában pluszforrásokra van szükség, ilyenkor fordulnak az iskolák az önkormányzathoz. Az is előfordulhat ugyanakkor, hogy a kormánytól igényelnek kiegészítést.
Görbe Péter Hargita megyei főtanfelügyelő arról számolt be: a fejkvótás rendszer nem veszi figyelembe, hogy a hosszabb munkaviszonnyal, valamint a különböző érdemfokozatokkal rendelkező pedagógusoknak magasabb a fizetése. Az állami támogatás így ott elegendő, ahol fiatal a tanári gárda. Görbe Péter úgy tudja: az illetékesek tárgyalásokat folytatnak annak érdekében, hogy a közeljövőben új rendszer alapján számolják ki a finanszírozások mértékét. „Ha az új kormányprogramban megfogalmazottakat sikerül megvalósítani, számíthatunk arra, hogy a különböző épületek felújítására, tantermek modernizálására is lesz pénz” – fogalmazott a főtanfelügyelő.
Egy új rendszer bevezetését támogatja Szakács Paál István, a székelyudvarhelyi Bányai János Szakközépiskola igazgatója, aki rámutatott: náluk például több épületben zajlik az oktatás, a tanulók gépekkel dolgoznak, és bentlakást is működtetnek, így magas a fenntartási költség, viszont csak 550 diákjuk van. Ennek ellenére az igazgató természetesen örül a fejkvóta növelésének, reméli, hogy így valamelyest könnyebb lesz a tanintézet fenntartása. Ehhez képest nem kívánt konkrétumokba bocsátkozni Cseke Péter, a siménfalvi Mártonffy Gergely Általános Iskola igazgatója, aki egyszer saját szemével akar meggyőződni arról, hogy valóban több pénz jut a tanintézeteknek. Mint elmondta: általában a fizetésekre és a mindennapi költségekre elengedő a pénz, az épületek korszerűsítésére és egyéb fejlesztésekre pályázni szoktak, idén is így tesznek.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
szóljon hozzá!