A három hónappal ezelőtt elkezdődött munkálatok nyomán sikerült restaurálni a világörökség részét képező székelyderzsi unitárius vártemplom 1419-ben festett falképeinek egy részét.
2015. november 03., 12:042015. november 03., 12:04
A közel hatszáz éves alkotások – amelyeket 1887-ben Huszka József tárt fel – a székelyderzsi unitárius egyházközség és a Civitas Alapítvány közös pályázata keretében újulnak meg, összesen nyolcvan négyzetméter felületet restaurálnak.
Pál Péter falképrestaurátor és csapata a több mint tízhetes munka után a téli időszakban szünetelteti a tevékenységet, tavasszal pedig a freskók széleinek felújításával folytatják a projektet a Hargita megyei településen. Márton Ferenc restaurátortól a helyszínen megtudtuk: a vártemplomban folyamatosan öt–tíz szakember dolgozott, a csoport pedig első lépésként konzerválta a faliképeket.
„Nagyon sok helyen elvált a vakolat a hordozórétegtől, az üregeket ki kellett tölteni, a lyukakat leszélezni és a freskó szintjéig tömíteni. Ezt követően a felületi szennyeződéseket, a porréteget távolítottuk el. Az esztétikai helyreállítást a restaurálás, azaz a színbeli kiegészítés követte – az eredeti és beavatkozási rétegek felismerhetők” – részletezte a folyamatot a szakember.
A munka eredménye mindenki számára szembetűnő, hiszen a templomhajó déli falán, a diadalív és a bejárat között a restaurálás előtt és után készült fényképeket tettek közzé. A tevékenység során két ablakot is kibontottak, az egyik a freskókkal azonos korú lehet. A szakembertől azt is megtudtuk: a Szent Mihály arkangyal páncélos alakját ábrázoló falkép egy részén az eredeti alkotásnak csak kis része maradt meg, így ezt foltokban tudták rekonstruálni.
Korábban két ördögöt véltek felfedezni a képen, most három látszik. Az északi falon, a Szent László-legenda képsorán is dolgoztak, a restaurátor elmondása szerint pedig az akvarellfestékkel kiegészített falkép megtartása kielégítő, nem szükséges fixálni, idegen anyagokat nem visznek fel. „Öröm és komoly kihívás, hogy a világörökség részét képező templomban dolgozhatunk. Szakmai próbatételt jelent, és nívós munkát fogunk végezni” – fogalmazott Márton Ferenc.
Demeter Sándor Loránd helyi unitárius lelkész arról számolt be, hogy a munkálatok során külső falképkutatást is végeztek, amelynek nyomán beigazolódott, hogy a templom külső, északi és déli hajófalai teljesen ki voltak festve. „A képekből néhány részletet a bejárat mellett állítunk majd ki. Az északi falon ugyanakkor a szakemberek nem javasolják a feltárást. Jól haladtak, szép munkát végeztek, romániai magyar területen ekkora felületen még nem volt falképrestaurálás” – összegzett a lelkész.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!