
Egyre kevesebb diák tanul a romániai felsőoktatási intézményekben, és ez a demográfiai mutatókon túl azzal is magyarázható, hogy az egyetemek nem képesek megszólítani a hátrányos helyzetű régiókban élő végzősöket, de nincs megfelelő stratégiájuk a külföldiek idevonzására sem.
2016. augusztus 09., 17:102016. augusztus 09., 17:10
Erről Klaus Johannis államfő egy galaci oktatásügyi konferencián beszélt kedden. Mint mondta, nem csak azzal van baj, hogy az iskolaelhagyásra vonatkozó számok növekvőben vannak, és az érettségizők alig kétharmada éri el az oklevelet érő átlagot: az sem segít a felsőoktatás helyzetén, hogy az egyetemek többsége még mindig nem tudja az ajánlatát a piaci igényekhez igazítani.
Klaus Johannis emlékeztetett: a középiskolát elvégzők közül sokan nem tudnak leérettségizni, de vannak, akik már meg sem próbálják, ám mivel szakmai képesítéssel sem rendelkeznek, érvényesülési esélyeik amúgy is korlátozottak. Johannis elmondta továbbá, támogatja az oktatásra fordított állami támogatás növelését. „Nem lehet minőségi, a jövőt megalapozó oktatást elvárni a jelenlegi körülmények között. Az ágazati befektetések, a fejlesztések hiányának megfizethetetlen ára van” – jegyezte meg az államfő.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
szóljon hozzá!