Hirdetés

Johannis megrótta az egészségügyi minisztert

Nicolae Bănicioiu egészségügyi miniszterrel tárgyalt az elektronikus egészségügyi kártyáról Klaus Johannis államfő, aki a megbeszélés nyomán megállapította, hogy „a rendszer bevezetését nem készítették elő megfelelően”, a lakosságot pedig „nem tájékoztatták kellőképpen” – nyilatkozta az államelnök.

Krónika

2015. május 19., 19:212015. május 19., 19:21

Johannis úgy vélte: széles körű, országos szintű kampányt kellett volna indítani az elektronikus azonosító kötelezővé tétele előtt, így könynyen elkerülhető lett volna a rendszer beindításakor felmerült számos probléma.

Korábban Victor Ponta miniszterelnök is felszólította Bănicioiut, hogy orvosolja az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál (CNAS) a kártya kapcsán felmerült problémákat. „Az azonosítóra szükség van, hiszen egy eszköz az adócsalás visszaszorításában, de az akadályokat félre kell gördíteni\" – szögezte le a kormányfő néhány hete. Az egészségügyi tárca vezetője ugyanakkor nemrég úgy nyilatkozott: az elektronikus rendszer bevezetése a legfontosabb projekt, amit 1989 után Romániában megvalósítottak.

Úgy tűnik egyébként, hogy a rendszer mostmár nagyjából mindenhol problémamentesen működik, miután május első napjaiban – amikor kötelezővé vált az elektronikus kártya használata – kaotikus állapotok uralkodtak a rendelőkben, kórházakban, gyógyszertárakban a rendszer túlterheltsége miatt.

Duda Tihamér, az egészségbiztosítási pénztár Hargita megyei igazgatója rámutatott: az első napokban számos nehézséggel küszködtek, miután azonban csökkent a kihasználtság, az általa vezetett hivatal már nem kapott negatív visszajelzéseket.

A szakember azt is elmondta: korábban nemcsak az egészségügyi intézményektől és szolgáltatoktól, hanem a biztosított polgároktól is érkezett hozzájuk panasz, ez utóbbiakat kiemelt figyelemmel kezelik, a panaszokat minden esetben kivizsgálják, indokolt esetben pedig az érintett intézményt is ellenőrzik. „Amennyiben valaki biztosítással rendelkezik, semmilyen körülmények között nem lehet megtagadni tőle az egészségügyi szolgáltatást\" – hangsúlyozta Duda Tihamér.

Amint azt a szakemberek már több ízben elmondták, kártya vagy más igazolás hiányában sem utasíthatja vissza az orvos a polgár ellátását, hiszen egy online adatbázisban egyszerűen ellenőrizheti, hogy az illető rendelkezik-e biztosítással. Duda Tihamér rámutatott: a megyében már tizenkét helyszínen végeztek ellenőrzést, és további hat kivizsgálásra készülnek, az akciót pedig ebben a hónapban és júniusban is folytatják.

Noha a tömeges panaszok megszűntek, továbbra is gondot okoz, hogy sokan még mindig nem vették át az azonosítót, a Hargita megyei biztosítónál például még mindig háromezer kártya várja tulajdonosát. Duda Tihamér elmondta: a pénztárral szerződésben álló 150 háziorvos közül 56-an vették át eddig a kártyákat, ezért arra kérik a többi szakembert, hogy vegyék magukhoz a nyilvántartásukban szereplő páciensek kártyáit, és ha jelentkeznek a rendelőben, adják át nekik ezeket. A CNAS egy évig őrzi meg a nem igényelt elektronikus kártyákat.

Hargita megyében négy személy utasította vissza az egészségügyi azonosító használatát, vallási okokra hivatkozva. Aki hitbeli vagy más jellegű meggyőződésből elutasítja a kártya használatát, annak 60 napig érvényes igazolást kell kérnie a biztosítási pénztártól, és ezt felmutatva részesülhet kivizsgálásban, ellátásban, illetve vásárolhat ingyenes vagy ártámogatott gyógyszereket. Ugyanígy kell eljárnia annak, akinek az azonosítója elveszett, megrongálódott, hibás adatok szerepelnek rajta, vagy bármilyen más okból használhatatlan. A hatvannapos határidő lejárta után újabb igazolást kell kérni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója

Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója
Hirdetés
2026. augusztus 16., vasárnap

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte

Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte
2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
Hirdetés
Hirdetés